Kispesti Evangélikus Templom, Budapest

Kispesti Evangélikus Templom, Budapest

Tervező:
Helye:
1196 Budapest, Templom tér
Építés éve:
1927

 

A kispesti evangélikus egyház Masznyi Sámuel állami tanító kezdeményezésére 1894-ben, a budapesti magyar egyház fiókegyházaként alakult meg. Az első istentiszteletet 1895-ben tartották a Fő utcai állami elemi iskolában. A gyülekezet lelkileg, és a hívek áldozatkészsége következtében anyagilag is szépen fejlődött. 1901-ben kaptak földet a községtől templom, paplak és kántorlak építésére. Az egyházközség 1907-ben önállósult és missziói lelkészi állomássá, majd 1922-ben önálló anyaegyházzá alakult. 1918-ban az állami iskolákban betiltották az evangélikus istentiszteleteket, így az otthontalanná vált gyülekezet előtt a református testvéregyház nyitotta meg kapuit.
A templom alapkövét 1924. június 9-én tették le, a Sándy Gyula tervei alapján elkészült templomot Raffay Sándor püspök 1927. május 22-én szentelte fel. 1936-ban Sándy Gyula tervei szerint festették ki a templomot. A háborúban komoly sérüléseket szenvedett épületet 1948-ig hozták rendbe, 1984-ben külsőleg renoválták.
Sándy Gyula, legtöbb (különösen pestkörnyéki) evangélikus templom építője e művének stílusában és díszítésében is a magyaros jelleget hangsúlyozza. A toronyoromzaton végigfutó, és a homlokzati oldalon emelkedő két kis köralapú lépcsőházrészen is megjelenő pártázatos díszek a felvidéki reneszánszban oly kedvelt fallezárásokra emlékeztetnek. Szép a sokablakos toronyház. Az egyszerű falak síkját lizénák tagolják. Az eperszínű sgraffito technikával készült díszítés magyaros mintái a torony oromzata alatti falterületen az ablakok mellett, illetve körülötte jelennek meg. A bástyák, tornyok az Erős vár szimbólumai.
A főbejárat a karzat alatti kis kápolnán át vezet a téglalap alaprajzú belső térbe. A négyszögű szentélyt a templomtértől félkörös diadalív választja el, ugyanazzal a sgraffito díszítéssel, ami az épület külső részén fut végig. Az oltárkép, Farádi Veres Iza műve, a Gecsemáné kertben imádkozó Jézust ábrázolja. A templom teljes berendezése eredeti, 1927-ből származik.