Szent László Gimnázium, Budapest

Szent László Gimnázium, Budapest

Tervező:
Helye:
1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 28-34.
Építés éve:
1914

 

A gimnázium épülete 1914 és 1915 között épült Lechner Ödön és Vágó József tervei alapján, szecessziós stílusban. A Kőrösi Csoma Sándor út és az Ónodi utca mellett húzódó két háromemeletes szárnyat egy íves sarokszárny kapcsolja össze. Földszintjén egy nyitott előcsarnok (aula), míg fölötte két emeletnyi magasan a Díszterem található. A sarokszárny udvar felőli oldalán található a főlépcsőház. Az Ónodi-szárny végén az épület már csupán egyemeletes, míg a Kőrösi-szárny végén az udvar felől három, az utcafront felől kétemeletes. Ehhez a szárnyhoz csatlakozik az 1993-ban átadott tornatermi szárny is. A belső és külső tereket is kő tagolóelemek, valamint magyaros motívumok díszítik. Érdekességként említhető, hogy a gimnázium egyetlen tantermének sincs utcára nyíló ablaka, ezzel biztosítva az utcai zajok beáramlásának csökkentését.

Kőbánya lakossága a 19. század közepétől kezdve rohamos növekedésnek indult, azonban a fővárosban itt volt a legrosszabb az iskolai helyzet: a főváros 167 elemi iskolájából csupán 3 működött a kerületben, de középiskola egyáltalán nem volt. 1873-tól kezdve azonban egyre fontosabbnak vélték egy iskola alapítását. Ez az alkalom 1904-ben jött el: gimnáziumot kapott Kőbánya, ami a Tisztviselőtelepen nyílt meg. Az Elnök utca és a Rezső utca sarkán álló gimnázium azonban igen rövid életűnek bizonyult.
1907-ben jött el a kőbányai gimnázium alapításának ideje. Az iskolaalapító okirat így rendelkezett: "Tekintettel arra, hogy a X. kerület kőbányai részében az ifjúság középiskolai képzéséről nincsen kellően gondoskodva, tekintettel viszont a területnek ilyen irányú képzés tekintetében ténylegesen meglevő szükségletére, a VIII. kerületi Állami Gimnáziumnak egy új párhuzamos osztálya a X. kerület kőbányai részében nyíljék meg."
Az új intézményt a Füzér utca 10., 12. és 13. számú házakban helyezték el 1907-ben. Ekkor a gimnázium hivatalos neve: X. kerületi Állami Főgimnázium. Ebben az évben 119 tanuló fejezte be itt a tanévet, két elsős és egy másodikos osztályban. 1914-ben tartották az első érettségi vizsgákat. Az iskolának azonban lassan már túl szűkösek voltak az épületek, ezért Lechner Ödön tervei szerint épült fel a mára már műemlék épület, ahol 1915 óta folyik a tanítás. Az első világháború idején nagy volt a tanárhiány, s a diákság körében is gyorsan terjedtek a forradalmi eszmék, éppen ezért 1919 őszén kemény fegyelmi tárgyalások folytak mind a tanárok, mind a diákok politikai tevékenysége miatt. A háború pusztításai után sikerült helyreállítani a rendet, az intézmény visszanyerte tekintélyét.
Az iskola 1921-ben vette fel Szent László király nevét, így neve Budapesti X. kerületi Kőbányai Magyar Királyi Állami Szent László Főgimnázium, majd 1924-től Budapesti X. kerületi Kőbányai Magyar Királyi Állami Szent László Reálgimnázium. A két világháború között fiúgimnáziumként működött, általában két párhuzamos osztállyal.

1938-tól kezdve a latin nyelv mellett német-francia, illetve német-olasz nyelveket tanulhattak a diákok. A helyreállt rendet azonban a második világháború verte fel. A gimnázium épületébe német katonaság költözött, majd a szovjetek autójavító műhelyt rendeztek be. Az iskola hatalmas károkat szenvedett, a tető ledőléssel fenyegetett, minden ablak betört. Az újjáépítésre az államtól 16 000 forintot, az üzemektől 20 000 forintot kapott a gimnázium. Egy ideig általános iskola is működött az épületben. Az akkori igazgató, Józsy Ferenc felvette az összes környéken lakó tanárt, akik nem tudtak bejárni régi munkahelyeikre, s minden közeli diákot beírattak. Ekkortájt akadt 100 fősnél többet számláló osztály. Először vettek fel leánytanulókat, s egy tanárnőt. A háború utáni pusztítások ellenére befejezték az 1944/1945-ös tanévet, s érettségi vizsgákat is tartottak. 1946-ban megalakult a szülői munkaközösség. Ugyanezen évtől a gimnázium négyosztályossá alakult át. Szerkezete fokozatosan átalakult, melyben a tagozatok kiemelt szerepet kaptak: 1958-ban indult az orosz, majd német, angol és francia tagozat, 1962-től az olasz és a spanyol, 1964-től a lengyel, 1965-től a biológia-kémia, 1967-től a matematika-fizika.
1959-től kezdve konszolidálódott az iskola helyzete az 1956-os forradalom után. A bukások aránya az 1959-es 16,8%-ról 1974-re 0,9%-ra csökkent.
1969-ben kezdődött meg az első nagy felújítás a második világháború óta: rendbe hozták a tantermeket, előadókat, szertárakat, a tornatermet és az öltözőket. Ekkor vezették be az épületbe a távfűtést is. Minden idegennyelvnek külön tantermet alakítottak ki, s a kémiának külön laboratóriumot hoztak létre. Ekkor jött létre a III. emeleti könyvtár is a kupolában.
1969-ben a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság a gimnázium rendelkezésére bocsátott egy területet Balatonmáriafürdőn, azonban ezt 1978-ban elvették. A kárpótlási összegből egy új telket vásárolt az intézmény Balatonszepezden.
1974-ben hívta életre a gimnázium osztrák és német (később olaszországi német) iskolákkal a Nemzetközi Sporttalálkozót, mely azóta is megrendezésre kerül minden év őszén, változó helyszíneken. Utoljára 2011-ben rendezte a versenyt a Szent László Gimnázium.
A 70-es években kezdődtek meg a fakultációk, s ennek első eredménye volt a speciális angol nyelvi tagozat létrehozása a B szekcióban (1979-ben). A speciális rajz és vizuális kultúra tagozat 1987-ben indult (D szekció). Az egykori biológia-kémia tagozat nyomdokain haladva 1988-ban létrejött a biológia-kémia fakultációs osztály (E szekció). Az intézményből 1986-ban vált ki a Zrínyi Miklós Gimnázium, amelynek épületében 1984-1986 között a gimnázium kihelyezett tagozatai (G, H, I osztályok) működtek. A különálló épületre (a mai Zrínyi Gimnáziumra) azért volt szükség, mert a 80-as években tetőzött a magyar népesség, s így az 1985-1986-os tanévben az I. László Gimnázium lett az ország legnagyobb iskolája, 1158 diákkal.
Az iskola ugyan pályázott az olasz két tanítási nyelvű osztály indítására 1987-ben, ezt azonban a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium nyerte el. Egy évvel később, 1988-ban elindult azonban a kísérleti olasz nyelvoktatás az A szekcióban. Az eredmények hatására 1995-ben hivatalosan is magyar-olasz két tanítási nyelvűnek minősítették a szekciót. 1997-ben az iskola vendégül láthatta Oscar Luigi Scalfaro akkori olasz államelnököt.
Az intézmény második rekonstrukciója 1988 és 1995 között volt, a Kőbányai Önkormányzat segítségével, ennek eredményeként adták át 1993-ban az új tornacsarnokot, valamint kialakították a tetőtéri stúdiókat.