Az állatkerti Nagyszikla rekonstrukciója

Állatkerti Nagyszikla rekonstrukciója

Tervező:
Helye:
1146 Budapest, Állatkerti körút 12.
Eredeti tervező:
Urs Eggenschwiler
Munkatársak:
Designer: Molnár Bea, Nyitrai Péter, Ükös Tamás
Tervezők: Gereben Péter, Ignácz Erika, Nagy Péter Sándor, Somlai-Fischer Szabolcs
Modell: Szlabey Balázs
3D grafika: Alexa Zsolt (Minusplus Kft.), Molnár Bea, Romvári Péter
Építésziroda:
Építés éve:
1909
Felújítás éve:
2008
Fényképek:

 

A Fővárosi Állat- és Növénykert az elmúlt száz évben kétszer változott hatalmasat: először 1907-12 között, amikor a teljesen elavult Állatkertet alapjaiban átépítették, másodszor 1996-2008 között, amikor közel 90 év „használat” után szinte teljesen felújították, korszerűsítették, a modern állatkertészeti elvárásoknak feleltették meg. A rekonstrukciós munkák második ütemében, 2006 és 2008 között a Nagyszikla és környezete is felújításra került, palástján minden állattartó helyet korszerűsítettek, és újak létesültek, köztük a kert legnagyobb kifutója, a Szavanna.
Az új létesítményeket, így a Nagyszikla fél évszázadig elzárt sétányait is, 2008 tavaszán vehették használatba az Állatkert látogatói, azaz a második világháború óta eltelt időben először mehettek fel ezekre az ösvényekre, gyönyörködve az onnan nyíló rendkívüli panorámában. A rekonstrukciós program részeként épült meg újra a Nagyszikla oldalában található Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte Tejcsarnok is.

A Szikla építésének története
1909 júniusában – 43 évvel azután, hogy az Állatkerti Részvénytársaság megalapította – a székesfőváros saját tulajdonába vette az Állatkertet, és elhatározta, hogy az utolsó évtizedben kevésbé népszerű intézmény területén új állatbemutató tereket, épületeket, az akkori elvárásoknak megfelelő, korszerű állatkertet létesít.
A fejlesztésekre a székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése 1.212.000 majd később 1.788.000 koronát szavazott meg, egyúttal bizottságot választva a munkák irányítására. Dr. Lendl Adolf a zoológiai, Dr. Neuschloss Kornél az építési és technikai munkálatok felülvizsgálatára és ellenőrzésére kapott megbízást. A kert területének átalakítására vonatkozó mérnöki munkálatokat Végh Gyula mérnök végezte el, aki több közreműködő fiatal műépítésszel – Kós Károly, Zrumeczky Dezső – terveztette meg az új épületeket. A park átalakításában és a régóta kívánt Pálmaház létrehozásában Ilsemann Keresztély kertészeti igazgató vállalt szerepet.
Azért, hogy a terület nagyobbnak tűnjön, és az állatokat a természetes élőhelyükre emlékeztető környezetben mutassák be, az elképzelések között szerepelt két műszikla – amelyeket ekkor „A” hegynek és „B” hegynek neveztek – megépítése is. Az „A” hegy mészkőhegységet formáz, dolomit csúccsal, területe 4700 m2 és a belső tere 38850 m3 térfogatú.
„… magas sziklás hegyet emelünk… s a karszt szürke mészkő jellemző formáiban épül. Elég nagy területen változatos képet nyújthat, amennyiben a meredek kőfalak és a kopott tömbök közé gyepes kis mezőket, vízmosta szakadékokat illeszthetünk, amelyek elég széles völggyel levezetnek, és ezzel természetszerűen összekapcsolják a sziklás magaslatot. Mindenütt állatok tartózkodnak rajta, mélyebb részeken fák, bokrok teremhetnek.” (Lendl)
A tervezéshez a sziklákról tizenkét darab 1:200 léptékű makettet készítettek, a kivitelezéshez pedig további részletesebb modelleket 1:25 léptékben. A helyes arányok megkereséséhez a tervezett állatkert egészéről is készült makett.
A hegy alakja meghatározta a héjszerkezetet tartó vasbeton vázat. A térbeli pontok összekötése és az ezekre rásimuló, statikailag célszerű alakzatok előállítása volt a feladat. A különböző szerkezeti megoldások közül a kupola, a térbeli rácsos tartók - a korábban a berlini állatkert igazgatója, Karl Hagenbeck által Hamburg-Stellingenben alkalmazott - fa vázszerkezet formai megoldásaira, a különféle támfalak konstrukciói és az íves tartósor pedig a lelkes kísérletező kedvre utal.
A szerkezetet a hegygerincet is meghódító publikum és a hó terhe mellett még a két csúcs (20 m és 34 m magas) közötti fennsíkra felhordott földtömegre is méretezni kellett. A 31,8 m fesztávolságú centrális belső tér és a fölötte levő, felfüggesztett szerkezetű kupola ezidőtájt a maga nemében egyedülálló volt. Magassága a nyakgyűrűnél elérte a 16,8 métert. A nyolc darab íves főtartó formája a nyomásvonalat követi, ezért az azokat összefogó gyűrűkre ható terhelés minimális. A talpgyűrűt el is hagyták, helyette az alaptesteket erősítették meg kellőképpen. A tartók külső felületének lépcsőzetes kialakítása lehetővé tette a térbeli rácsostartók oszlopainak és gerendáinak csatlakozását.
A kupolába kívánták elhelyezni azt a víztározót, amelyet a kert fúrt kútjainak vízével töltöttek volna fel, és amely a terület vízellátását biztosította volna. Azonban mire a szikla elkészült, a városi vízhálózat már elérte a Városligetet, így ez feleslegessé vált. Ennek ellenére egy időben tűzoltási víztartalékot kívántak benne tárolni, amit a pénz hiánya végül meghiúsított, s így a víztartály, amely még ma is látható, soha nem lett vízzel feltöltve. Az építkezés közben az oroszlánháznál megváltoztatták a hegy méreteit, ezzel egy újabb nagy belső teret hoztak létre. A két teret nyolc db 9–13 méter közötti íves tartóból álló szerkezet köti össze. A sétányok tartószerkezete mindenhol a gerendavázra támaszkodó vasbeton lemez.
„… a legnagyobb macskák pedig, az oroszlánok és tigrisek (bizonyára sok példányra számíthatunk, mivel ezek a közönségesebb fajok az állatkereskedésekben) stellingeni mód szerint a szabad ég alá a mészkősziklákból emelkedő hegynek déli oldalára, szélesen körülárkolt és hátul magas sziklafalakkal befogott lejtős udvarokba. Hasonlóképpen helyezzük el a nagy medvéket is e hegy északi alján. Ezekből 3-4 fajunk lesz bizonyára sok példányban…
A hegynek magaslatain átvezet néhány út. A szakadékokat áthidaljuk, és sétálva a csúcsok körül kanyarodunk: a hegy legmagasabb pontjairól meg szép kilátásokat nyitnak az alul üdén zöldellő területekre…és ahogy átkerülünk a hegy innenső oldalára, más kép tárul ki előttünk; másféle állatokat találunk itt a sziklák között, illetőleg a levezető völgyben. Helyenként szabadonjáró kecske- és juhfélék legelnek a kopár kövek közé illesztett kis réteken; ázsiai és afrikai vadkecske fajok, muflonok kapaszkodnak az élekre, hogy onnét leugorjanak, amint azt a stellingeni állatkertben láttuk. A rácsokat vagy a kerítéseket nem láthatja a közönség a kőtömbök és bokrok között, amiért az állatok meglepő módon olyanformán mutatkoznak, mintha a szabad természetben élnének. A környezet körülöttük mesteri módon készül; az ólak is el vannak dugva, vagy legalább nem zavarják a nézőközönséget.”
(Lendl)


Az építkezést 1909-ben kezdték el. A munkát versenytárgyaláson Pohl György vállalata nyerte el. A sziklát három éven át folyamatosan 150-220 ember építette, akik közül ötvenen csak a zsaluzási munkákat végezték. Nyolc ezer köbméter betont építettek be. A tartószerkezet elkészültét folyamatosan követte a héjszerkezet építése. A hegykéreg alátámasztására a vasbeton állványzatból kiálló konzolos tartók és acélok szolgáltak. A kéreg 6-12 cm portlandcement rabic szerkezetből készült (3,5 rész dunai homok, 1 rész portlandcement). 19 ezer négyzetméter felületen készítették. A jobb formálhatóság eléréséhez a habarcsba disznószőrt kevertek. Az így kialakított zsaluzatra kívülről finomszemcsés betont hordtak fel.
Nagy gonddal alakították ki a szikla vízelvezető rendszerét, a kényes helyeken vízzáró betont alkalmazva. A sziklák megrepedésének elkerülésére a szerkezetet több helyen dilatálták, oly módon, hogy az a külső szemlélő számára természetes képződménynek tűnjék. Az alapokat a magas talajvízszint miatt csömöszölt betonból öntötték. Az istállók falát és padozatát vasalt betonból készítették, nehogy az állatok szétkaparják.
A beázások, a belső páralecsapódás és a II. világháborús károsodások és ezek szakszerűtlen helyreállítása, illetve sok évtized eróziója és levegőszennyezésének korrozív hatása a szikla tartó- és kéregszerkezetét egyaránt károsította. A beton felületén leválások, morzsolódás, repedés, a betonacélokon korrózió jelentkezett. Mindezek ellenére a tartószerkezet megfelelő állapotú maradt a XXI. századig. A héjszerkezet azonban nagyrészt elkarbonátosodott, teljes felújítása az ezredfordulóra elkerülhetetlenné vált. A 2006-2008 között végzett teljes felújítás során gondoskodni kellett a külső felszín vízzáróvá tételéről és a belső tér kiszellőztethetőségének biztosításáról.

A sziklák koruk legmodernebb állatbemutató terei voltak
Az állatkerti műsziklák, mint állatkifutó terek alkalmazásának története Zürichben kezdődött. Urs Eggenschwiler zürichi szobrász és állatbarát műsziklát tervezett a Zürichi Állatkert számára. A tervet ott nem valósították meg, ám a Hamburgi Állatkert igazgatójának, Karl Hagenbecknek megtetszett az ötlet. Így a Hamburg-Stellingeni Állatkertben épült először állatkerti műszikla a „panorámabemutatás” alkalmazásával. Az ötletet akkoriban számos állatkert átvette, így a budapesti is, annál is inkább, mivel az 1909-1912-es nagy átépítés előtt az Állatkertépítő Bizottság tagjai egy tanulmányút alkalmával Hamburgban is megfordultak. 
Azon a pár helyen, ahol a mai napig megmaradtak műsziklák, ott régi korok különlegességeiként nagy becsben tartják őket Hamburgtól Antwerpenig és Barcelonától Buenos Airesig. Azonban a budapestihez hasonló méretű műszikla-hegyek csak Párizs Vincennes állatkertjében vannak. Ezek két évtizeddel később készültek, 1931-ben adták át őket, s a legmagasabb csúcs, az ottani „Nagyszikla” 72 m magas. Belsejében viszont nincsenek jól használható terek, és felületének kiképzése sem mutat olyan finomságokat, mint a pestieké.  Rekonstrukcióját 1997-ben végezték el. 
A pesti műsziklák mintáinak elkészítéséhez – gránit, gneisz, mészkő, dolomit, homokkő, bazalt és trachitos kőzetek megmintázásához – a Magyar Királyi Földtani Intézet nyújtott szakszerű útbaigazítást. Az építkezésnél a hagyomány szerint geológus és szobrászművész irányította a pallérokat, s hogy a mű minél jobban emlékeztessen egy természetes sziklára, az erdélyi Egyeskő sziklacsúcsról készített fényképek és felmérések szolgáltak mintául.
A Budapesti Állatkertben a szikláknak részben az a szerep jutott, hogy esztétikus, természetszerű környezetben legyenek az állatok láthatóak, valamint, hogy akkor a legmodernebbnek tartott állatbemutató helyek legyenek kialakíthatóak. Legfontosabb funkciójuk azonban az volt, hogy a már akkor szűkösnek bizonyult területet optikailag megosszák, a bejárhatóságot hosszabbra nyújtsák. Mindenki elcsodálkozik azon, hogy mindössze 10 hektárnyi területet látogathat Budapesten a közönség (mind az európai fővárosok, mind a nagyobb magyar városok állatkertjei között az egyik legkisebb a budapesti). A benne járó ember a műsziklák és a sikeres tájtervezés miatt sokkal terjedelmesebbnek érzékeli a kertet, mint amekkora valójában.
A "kősziklahegyek" építését az egész ország nagy figyelemmel kísérte. A két műszikláról a Magyar Építőművészet egyik korabeli száma így írt: "Valóságos művészet kellett ahhoz, hogy a terület közepén levő két magas, körülbelül 40 méter magas, sziklás hegyet felépíthessék abban a változatos formában, ahogy ezek most állanak (ezek a nagyterjedelmű hegyek egészében cementbetonból készültek, belül üresek s itt helyezték el láthatatlanul az állatok belső ketreceit), a Karszt szürke szikláit jellemző formában felépült mesterséges, kopott kőtömbök és sziklák között gyepes kis mezők, vízmosta szakadékok és barlangok vannak, melyek a körülfekvő sík területre levezetnek és ezzel természetszerűen összekapcsolják a sziklás magaslatokat. A másik hegy, melynek főleg mesterséges gránit és gneisztáblák alkotják a zömét, a tó közelében áll, melynek szintjét 2-3 méterrel lesüllyesztették és ez által is megváltoztatták annak egész környezetét, mely eddig bizony mesterkélt és igen kietlen volt". (Magyar Építőművészet)
A sziklák tetejére sétautakat terveztek, amelyekről csodás kilátás nyílt az Állatkertre és a városra is. A fő sétány az erdélyi fazsindelyes Központi Tejcsarnoktól indult, amelynek célja eredetileg az volt, hogy a tejfogyasztást, az egészéges táplálkozást népszerűsítse. Mellette volt azon házikecskék karámja, amelyeket rendszeresen fejtek, s a terméket a helyszínen árulták. A Kós-Zrumetzky-féle épületet a II. világháború után más célokra használták, ide költözött a Sziklavendéglő, amelyben a hagyomány szerint még a későbbi miniszterelnök, Boross Péter is dolgozott, aztán iroda lett belőle, majd később le is bontották. A Tejcsarnok 2008-ban ismét eredeti szépségében épült újjá.
1910 körül – a templomtornyokat kivéve – alig volt a Nagysziklához hasonlóan magas épület Pesten, s olyan pedig, amelyre a nagyközönség felmehetett, egyáltalán nem. A sziklasétányokat nem sokáig használhatták a látogatók, mert lezárták a sziklákra felvezető lépcsőket. Ennek az intézkedésnek az volt a fő oka, hogy féltek a balesetektől, mert a sziklák műszaki állapotának leromlása miatt ezek az utak idővel veszélyessé váltak. A Nagysziklára eredetileg három oldalról vezetett fel sétaút, de a szikla környékén lévő állatbemutató terek átépítése miatt ezek közül ma két feljárat használható. Sajnos a szabadon kószáló állatok ötlete sem vált be, a kecskeféléket nem lehetett a hegyen fent tartani, hiszen számukra sokkal vonzóbbak voltak a park növényritkaságai – s úgy tűnt, hogy - minél értékesebb egy növény, annál jobban szerették azt legelni a kecskék.

Az állatok elhelyezése terén a legnagyobb újdonságot a ragadozó nagyemlősök száraz árkos és műsziklás bemutatása jelentette, amelynek előnyeivel a bizottság tagjai a tervezőmunkát megelőző külföldi tanulmányutak során ismerkedtek meg. Az úgynevezett „panorámakifutós" bemutatási módszert a hamburgi Hagenbeck-féle állatparkban találták ki, nevezetesen, hogy az állatokat természetesnek ható környezetben, rácsok és kerítések nélkül, száraz vagy vizes árkos elválasztással mutatják be a látogatóknak. A mély árkot a közönség a rejtett elhelyezés miatt nem veszi észre, de az mélységével és szélességével teljes biztonsággal választja el a nézőt az állatoktól.
A nagyobbik, 35 m magas sziklaépítményben ezen módszerrel alakították ki a két oroszlánkifutót.  „Itt azonban nagy meglepetés ér bennünket. Ugyanis két terjedelmes barlangot találunk a hegyoldalon, szélesen nyílik mindegyik, úgy, hogy könnyen beláthatunk a mélyébe.  Oldalai meredek szurdokfalak s ebben a két barlangban látjuk ugyanazokat az oroszlánokat és tigriseket, amik belül voltak, itt azonban kívül, teljesen szabadon vannak a veszedelmes állatok. Tizenöt lépésnyire állnak előttünk a barlangban.  Az egyikben a tigrisek, a másikban az oroszlánok. Még sem tehetnek kárt a nézőközönségben és nem rohanhatnak ki az útra, bár semmiféle rács, kerítés nem tartóztatja őket, mert a barlangok eleje láthatatlanul el van választva az előtte fekvő területtől széles és mély árokkal, melyen a legjobb ugrók sem szökhetnek át.” (Útmutató)
Hasonlóan képezték ki az északi oldalon a medvék három barlangszerű férőhelyét. (Persze készült egy szűkös ketrec is a „kisebb medvéknek”, amelyek aztán megnőve már nyomorúságosan szorongtak azokban a ketrecek 1997-es elbontásáig.) Ezen a területen ma is medvék élnek, igaz, hogy a hajdani 3-4 különböző medvefaj vagy alfaj helyett csak egyféle medve kapott nagyobb és környezeti elemekben gazdag kifutót. A hajdani oroszlán- és tigrisbarlangokból a nagymacskák régen kiköltöztek már. A nagyobbik barlang az 1200 négyzetméteres új gorilla kifutó része lett, a kisebbiket, mint állatkertészeti emléket változatlan állapotban, a hatalmas árokba is betekintve nézhetik meg az érdeklődők.
A 22m magas, gránitcsúcsot mintázó Kissziklánál a sarkvidéki panorámát is a Hagenbeck-módszert követve tervezték, sőt ott a gazdagabb látvány érdekében a jegesmedvék árka elé helyezték a fókák medencéjét. Az tervezés során ügyeltek a kifutók tájolására, a szélirányra, a platók és barlangok fekvésére és méretezésére is. A Nagysziklától keletre fekvő állatbemutatóban akkor szintén újdonságszámba menő társas kifutót létesítettek és együtt mutatták be az afrikai szavanna egyes jellemző növényevő állatait, madarát - a struccot, zebrákat és antilopokat.
Az újjávarázsolt Állatkert bemutatási koncepcióját dr. Lendl Adolf dolgozta ki. Ő maga az állatházak és kifutók helyének kijelölése kapcsán így ír: „..az egymáshoz hasonlóbb és az egymáshoz tartozó állatfajok kerültek együvé családok és rendek szerint, amint ezt a tudományos rendszertan kívánja.”  Lendl száz éve még modern koncepciója mára átértékelődött, és az Állatkert a korábbi menazséria karakterétől szerencsésen megszabadult. De ennél több is történt: komplex kulturális intézmény lett belőle. Nem csak azért, mert az élő gyűjteményt már nem rendszertani, „bélyeggyűjtő” alapon szervezi, hanem állat- és növényfajok mellett ökológiai egységeket is bemutat. Hanem ennél sokkal messzebbre jutott: a művészetek, az ismeretterjesztés, vagy a kultúra egyéb területein is komoly kínálatot és szolgáltatásokat épített fel.
A menazséria – állatkert – állatpark – biopark – ökopark evolúciós lépcsőket Budapesten is végigjárja a szakma, de az adottságok, az elhelyezkedés, a közönség elvárásai, az intézményi hagyományok más oldalú megközelítést is kívánnak. Az ökológiai szemléletű bemutatás ma már elfogadott cél, az egy földrajzi egységben, vagy hasonló biotópban élő állat és növényfajok egymáshoz közelebb kerülnek bemutatásra. Vannak egyértelmű rendező gondolatok, amelyek a modern üzenetet kihangsúlyozzák. Az élő kiállítások mellett ilyen például az, hogy az Állatkert legyen a környezetbarát működés modellje, vagy az, hogy őrizze méltó módon páratlan építészeti-művészeti értékeit és hagyományait.

A mesterséges sziklák belső világa
A Nagyszikla belsejének egy kicsi részébe vagy 80 évig bejárhatott a közönség. Ez volt az Oroszlánbarlang, amely téglatest alakú tömegével a sziklatér különlegességét elfedte a látogatók szeme elől. A közönséget a nagymacskáktól vaskorlátokkal választották el, s a gyenge világítás, az átható oroszlánszag, a hatalmas ragadozók közelsége, és olykor velőtrázó bömbölése legendássá tette a helyet. A látogatók a Nagyszikla északi oldalán lévő Medvesor felől egy barlangszerű kapun léphettek be a zoológia legfélelmetesebb szentélyébe, de sokan az ajtón belül nem is merészkedtek. Mégis erről született az Állatkerttel kapcsolatos legnépszerűbb sláger az 1950-es években, az „Apu, hogy megy be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába?”, amelyet Bilicsi Tivadar énekelt.
Az 1913-as útmutató így ismertette ezt a helyet: „…a hegy belsejébe vezető kapuhoz érünk, ha belépünk, az oroszlánok házába jutunk.  Ez ugyanis az üres hegy alá épült olyanformán, hogy a közönség keresztül járhat rajta, széles folyosóján, amely a vasrácsos ketrecek előtt elvezet. Itt sötétes helyen vannak az állatok, amit különben szeretnek, mert a szabad életükben nappal elbújva tartózkodnak, a vadonságban is csak este, meg korán reggel indulnak a zsákmányuk után. Kilenc ketrecben látunk számos oroszlánt… Tovább haladva a tigrisek elé jutunk… Ennek a hegy belsejébe rejtett háznak hosszú folyosója a tejcsarnok előtti völgybe nyílik.” (Útmutató)
A Lendl-féle koncepciónak megfelelően igyekeztek valamennyi jelentős, illetve érdekes állatcsoport legalább néhány képviselőjét bemutatni, hogy az állatvilág mind szélesebb keresztmetszetével ismerkedhessen a látogató. Egyes állatcsoportokkal azonban kisebb probléma akadt. A cetek állatkerti tartása napjainkban is csak egynémely fogascetfaj esetében tekinthető megoldottnak, sziláscetet a mai napig csak két esetben sikerült rövid ideig fogságban tartani. A problémát Lendlék a következőképpen oldották meg: „Érdekesen követné a vízi emlősök sorát a külsejükben már teljesen halalakot öltött bálnák (melyek helytelenül cethalaknak is neveztetnek) és delfinek néhány faja; csakhogy ezeket nem lehet elevenen tartani; legalább a bálnákat nem, mert ezek vízi óriások. A delfinek kisebbek bár és az Adriában közönségesek; csakhogy ezekkel még soha nem kísérleteztek állatkertekben. Hogy ezek se hiányozzanak, következő tervben állapodtunk meg: A nagyterjedelmű hegy egészében cementbetonból készül; belül üres. Megnyitjuk az egyik oldalán a falát barlangszerű kapubejárattal és belsejében körülhatárolunk könnyű szerkezettel egy rengeteg méretű termet; ez akár 30 méter hosszú is lehet. Itt felállítunk egy kitömött jegestengeri bálnát, esetleg csontvázával együtt; meg delfineket több példányban, mert ezek nem kerülnek sokba és nagyon sajátságos, ritkán látható állatok". (Lendl)
Ugyancsak a Nagyszikla katedrális méretű belsejében kívánták kialakítani az Állatkertben elpusztult állatok preparátumainak múzeumát is. Az Állatkert 1912-es második megnyitása után két évvel azonban kitört az I. világháború, és a „Zoológiai Múzeumról” kitalált elképzelések megfelelő anyagi fedezet hiányában majd egy évszázadig lekerültek a napirendről. Így aztán a Nagyszikla belső tereiben a két világháború között volt korcsolyapálya, később pónilovarda is, de legtovább szénaraktárként és lomtárként működött. Akadt persze néha különleges használat is: itt forgatták Az erőd című filmet az 1980-as évek elején, 1977-ben pedig a Numero Uno avantgard képzőművész csoport rendezett nagyjából illegális kiállítást a medvefolyosón.  A még „nyers” sziklatérben 2008-ban már több sikeres koncertet és rendezvényt tartottak, 2009-től pedig egy háromdimenziós, térhatású mozit állítottak üzembe a kupolacsarnokában.
A kisebbik sziklahegy („B” hegy, mai nevén Kisszikla) belsejét már elkészültekor beépítették: benne az akkori idő legújabb mulatságát, egy „mozgófénykép-színházat” rendeztek be, amely még az 1980-as években is működött.  Az ún. Barlang Mozi fénykorát az 1960-as időkben élte, amikor egymást érték itt a természetfilm-vetítések, az ismeretterjesztő előadások, a diákvetélkedők. A Kisszikla 1997-98-as rekonstrukciójakor a helyén nem kevésbé népszerű rendezvény- és kiállítótermeket, illetve gyorséttermet létesítettek.  A Kisszikla beépítései számos példával és tanulsággal szolgáltak a Nagyszikla hasznosítására.
Az Állatkert 1912-es újranyitásáról a korabeli sajtó úgy számolt be, mint Európa egyik legmodernebb állatkertjének megnyitásáról. Igen nagy elismerést váltott ki az újszerű, rendszertani alapú beosztás, a szárazárkos-műsziklás bemutatási rendszer, valamint az országban korábban nem létezett édesvízi és tengeri Akvárium. Nem volt kisebb a siker az építészek és iparművészek körében sem, sőt nemzeti kultúránk kimagasló produktumaként lelkendezett róla a korabeli szaksajtó.

Változó állatkifutók a szikla oldalában
A Nagyszikla szerkezetének és kifutórendszereinek 2006-2008 között zajló teljes felújítása során kialakított új állattartó helyek a mai elvárásoknak éppúgy megfelelnek, mint a hagyományőrzés támasztotta igényeknek. A délnyugati oldalon, a korábbi oroszlánbarlang helyén a kert gorilla családja kapott a korábbi kis kifutóhoz képest sokszoros területű, új férőhelyet. A kifutó hátterét maga a szikla alkotja és a régi oroszlánbarlang árnyékos, üreges részei pedig kellemes pihenőhelyeket kínálnak a meleg nyári hónapok idején. Nagy kertjüket termetes tölgyfa rönkökből és deszkákból készült mászókák és pihenőhelyek is gazdagítják. A gorillakifutó szomszédságában, a déli oldalon mélyített, a múlt században főként zergék, kecskék által benépesített katlankifutón most a sörényes juhok és a berbermajmok osztoznak.
Nem messze innét, egy több mint fél hektáros területen, egészen különleges kép fogadja a nézelődőt. Zsiráfok vonulnak méltóságteljes léptekkel a hatalmas szikla árnyékában. Körülöttük mocsáriantilopok legelnek, gazellák isznak a fodrozódó vizű kis itatónál, egy közeli magaslatról a szurikáta csapat őrszeme kémleli a kis orrszarvú borjú felszabadult  nyargalását. Ezt az afrikai szavannán megszokott látványt idézi az Állatkert legnagyobb kifutóján, a Szavannakifutón élő állatok közössége, karnyújtásnyira a belváros lüktető üzleti negyedétől, sétálóutcáitól. Az afrikai füves területek élővilágát bemutató zónában a régebb óta meglévő fajok, a zsiráfok és az orrszarvúak mellett, olyan állatokat is láthat a közönség, amelyek eddig még soha nem kerültek bemutatásra Magyarországon. Ilyen ritkaság például a nagyszarvú mocsáriantilop és a Mhorr-gazella, de a több részre tagolt kifutón élnek  szurikáták, keselyűfejű gyöngytyúkok, óriás teknősök, mongúzok, marabuk, afrikai ludak és gólyák.
Az új Szavanna nemcsak állatok bemutatója, hanem a mai, korszerű állatkertészeti szemléletnek megfelelően olyan komplex élő kiállítás, ahol a fekete kontinens kultúrájából is ízelítőt kap a látogató. Az istállóépület látogatófolyosóján külön kiállításon mutatják be például az afrikai népművészet és hagyományos kézművesség néhány jellemző alkotását. Mintegy nyolcvan különböző műtárgy, faszobrok, ghánai bronzfigura, sőt, maszkok egész gyűjteménye repíti a látogatót gondolatban Afrika földjére.
Az Állatkertben már 1866-ban, vagyis a megnyitás évében is éltek medvék. Az első medveketrec egészen a XX. század elejéig volt használatban, majd az 1907-1912-es átépítést követően a medvék a Nagyszikla új kifutóegyüttesén kerültek elhelyezésre. Az északi oldalon eredetileg két medvesort alakítottak ki. A kismedvesor lényegében egymással szomszédos apró ketrecekből állt, amelyet – mint állattartásra alkalmatlant – a kilencvenes évek közepén számolt fel az Állatkert. A nagymedvesort három sziklakifutó alkotta, amelyeknél a hagenbecki mintára kialakított, széles szárazárok választotta el az állatokat a közönségtől. Ezek a sziklakifutók egészen a Nagyszikla felújításának kezdetéig használatban voltak. Az új medvekifutó kialakításakor lényegében összenyitották a korábbi három állattartó teret, sőt, az egykori árkok és felső sétaút területének felhasználásával még tovább bővítették azt. Így egy tágas, 420 négyzetméteres szabadkifutó jött létre a Nagyszikla oldalában. A kifutó mérete lehetővé tette egy nagy terjedelmű medence kialakítását, amely harmincezer liternyi vizet képes befogadni. A felújítás során természetesen megőrizték az eredeti sziklafelszínt, amely műemléki oltalom alatt áll. Maga a kifutó olyan módon került kialakításra, hogy a betekintő üvegablakokon át a közönség testközelből, mégis biztonságban ismerkedhessen a medvékkel. A teljesen újjávarázsolt kifutóba barnamedvék költöztek. A mellettük húzódó kifutón ázsiai vadkutyák csoportja él. 

A Nagyszikla jövője: különleges kiállítótér
Az amőba-szerű alaprajzú Nagyszikla térnövelő szerepét mindenki megcsodálja. Még ma is hihető kulisszát, hátteret biztosít a korszerűsített állatkifutóknak. Körülötte különleges pavilonok remek füzérét építették fel, amelyek az ’Arts and Crafts’, az erdélyi népi építészet, a szecesszió és az egzotizáló romantika jegyeit mutatták. A délkeleti oldalon mintegy ellenpontként épült az ottomán iszlám, a perzsa és az indiai építészet jegyeit használva a kupolás, tornyos Vastagbőrűek háza (tervezte Neuschloss Kornél). Ennek Nagyszikla felé eső egzotikus szomszédja az észak-afrikai arab jegyeket mutató Zsiráfház volt, mellette két erdélyi fagerendás pavilon, a Bivalyház, majd a Szarvasház következett, és ugyanezt a stílust követte a sziklalábra épült Központi Tejcsarnok. A délnyugati oldalt a Majomház, a Rágcsálóház (most mandrillok használják) és a Kenguruház (mostanában Bambiház a neve és  lemúrok lakják) triumvirátusa szegélyezi, északnyugat felől pedig a Nagyragadozóház áll. Mindezeket a Kós-Zrumeczky építészzseni páros tervezte.
Sajnos a harmonikus összkép hamar megbomlott, legelőször 1915-ben lebontották a Vastagbőrűek házának tornyát. Később viszont még olyan épületek is 1960-70-80-as évek modernizálási lázának estek áldozatul, amelyek átvészelték a II. világháborút. Így épült a panelkorszak modorában pontosan az eredetiek helyére egy új Zsiráfház, Bölényház, építették át a Tejcsarnokot téglatestté, s helyezték át a Szarvasházat a kert másik végébe, helyébe pedig az építészetileg igénytelen, eltúlzott tömegű Emberszabású Majmok Háza került 1987-ben. 
2006-2008 között a szikla kérgének teljes felújítása és a Tejcsarnok rekonstrukciója elkészült. Nagyon ideje volt, hiszen évtizedek óta életveszélyessé nyilvánították a belső tereket. Mivel főként raktározási célokra használták őket, az ide bejáró dolgozókat kifeszített acélhálók védték a szikla belső héjáról leváló betondaraboktól, amelyek véletlen gyakorisággal a félkilóstól a tízkilósig lehető darabokban potyogtak le. A kéreg felújításának befejeztével végre lehetőség nyílt az évszázados álom beteljesítésére: nevezetesen a szikla belső terének kialakítására és berendezésére. Ez szerepelt a rekonstrukciós programban is, de pénzhiány miatt 2008-ban elmaradt.
A szikla belsejének kihasználásával, a szűkös területével küszködő Állatkert több ezer négyzetméter új kiállító területhez, és kulturális események, rendezvények, konferenciák sokasága méltó helyszínéhez jut majd. A speciális körülmények, pl. a különleges hangulatú térszerkezet, vagy a természetes megvilágítás hiánya különleges funkció behelyezését, vagy az ide kerülő létesítmény különleges elhelyezését igénylik. A Nagyszikla beépítése mellett tervek készültek arra is, hogy a szomszédságban hajdan volt igényes épületegyüttes nagy részét helyreállítsák. Kós és Zrumetzky hajdani tervei szerint készült el a Bivalyház és a Zsiráfház újraépítésének építészeti programja, és az épületek újjászületése a következő években megtörténhet.
A Nagyszikla belsejének kiállítótérré alakítása és berendezése, Lendl Adolf évszázados álma végre valóra válhat. Az ide tervezett Varázshegy kiállítás a földi élet színpadán valaha feltűnt, különleges létformáknak, az élet fejlődésének, lenyűgöző gazdagságának egyedi és látványos bemutatását tűzte ki célul, ahol „csudálatos ritkaságokkal” találkozhat a nagyközönség. A vezérfonalat a létformák, az élő és élettelen rendszerek sokfélesége adja, ahol a sokféleséget, mint a környezet kihívásaira, a megoldandó problémákra adott választ értelmezzük és rendkívül változatos, a tér előnyeit jól kihasználó kiállítás-technikai eszközökön keresztül tesszük élményszerűvé. Többek között találkozhat majd itt a látogató 20 méteres bálnával, benyúlhat egy T-rex szájába, jégkorszaki időutazáson vehet részt, óriás páncélos halakkal hasonlíthatja össze a ma élő halfajokat, megtapasztalhatja hogyan hallanak a denevérek, hogyan maradtak levegőben az óriás repülő hüllők, szembesülhet őseivel, a mikrovilág óriásira nagyított modelljei mellett érezheti parányinak magát, az élővilág számtalan technika „újítását” tanulmányozhatja és gyönyörködhet a különlegesen berendezett élő állatok akváriumaiban, terráriumaiban. Egyszóval olyan, interaktív és kalandos játékokkal, élő állatok bemutatóival, óriás állatok modelljeivel, a mikrovilág megismerését lehetővé tevő kivetítős mikroszkópokkal, felfedező és előadó termekkel gazdagon felszerelt kiállítás-rendszert terveztünk, amelyhez hasonló Közép-Európában máshol nem látható.
A Varázshegy pályázat keretében a Nagyszikla kiállítóterein kívül a Bölény- és Zsiráfház műemléki rekonstrukciója is megvalósul, méghozzá az eredeti Kós Károly – Zrumetzky Dezső féle tervek alapján. A műemléki részletek mellett mindkét ház korszerű, a mai kor állattartási igényeinek megfelelő kialakítású és felszereltségű belső állattartó térrel és újjáépített kifutó-együttessel egészül ki. Az épületek fűtését részben megújuló energia felhasználásával oldjuk meg.
Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló beruházás tervezett, teljes költsége nettó 1,2 milliárd forint, amelyhez a Fővárosi Állat-és Növénykert 100 millió, a Fővárosi Önkormányzat pedig 200 millió forintos önerőt biztosít.
A mészkő hegységet imitáló építmény belső tereinek formálása, megvilágításának tervezése a barlangok vizsgálatán alapul. Ahogy a víz utat talál magának egy hatalmas mészkő tömbben, úgy találja meg a fény a maga útját a műszikla kéreggel körülhatárolt hatalmas sötét és üres terében. A sok helyen „orangerie”-ként, transzparens módon beépített fűtött terekből is lehet élvezni a belső látványt. A belső terek és a fényviszonyok különleges játéka, hangulata mintha egy teleholdas éjszakán egy elvarázsolt tájat, egy életformákkal teli éjkertet idézne meg a látogató képzeletében.

Kis Péter, Persányi Miklós, Szabon Márta

Irodalomjegyzék:

  • Budapest Székesfővárosi Állatkert útmutatója, Magyar Földrajzi Intézet, Budapest, 1912 (Útmutató)
  • Dr Lendl Adolf: Milyen lesz az új állatkertünk?
  • Fővárosi Közlöny 1909, 6. szám
  • Magyar Építőművészet, 1912. évi 11-12. száma: A Budapest székesfővárosi állatkert, 1912
  • Michailich Gy.- Haviár Gy.: A vasbeton építés kezdete és első létesítményei Magyarországon
  • Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966
  • Schumaus J.: Die künstlichen Berge des hauptstadtischen Tiergartens in Budapest
  • Beton und Eisen 1912. 8 - 9. szám
  • Szidnainé dr. Csete Ágnes: A 125 éves Budapesti Állat- és Növénykert története
  • ÉMI T-7/ 1996 sz. szakértői vélemény