Sajnovics János Általános Iskola, Tordas

Sajnovics János Általános Iskola, Tordas

Tervező:
Helye:
2463 Tordas, Köztársaság utca 1-3.‎
Építés éve:
1986

 

A Sajnovics János Általános Iskola Tordas község legszebb épülete, amely Tamás Gábor építészmérnök tervei alapján épült 1989-ben.
z új iskola új lehetőségeket kínált. 1991-ben bevezettük a néptánc oktatását és a zenetanítást. Nyári táborok keretében kézműves mesterségeket tanulhatnak diákjaink. Eredményesen szerepelnek tanítványaink a helyi, a területi, a megyei és országos tanulmányi, művészeti versenyeken is.A jelenlegi iskolaépület fiatal, mindössze 20 éves, amely Makovecz stílusban épült, így a környék legszebb oktatási intézménye.
Mint ilyen, új lehetőségeket kínált, amelyek megvalósítása a település igazi nevelési, művelődési centrumává avatta. Hatásrendszere kiterjed az iskolásokon kívül a fiatalokra, felnőttekre egyaránt, sőt kulturális programjaink a környékbeli településekről is vonzanak látogatókat. Hagyományt elevenítettünk fel, illetve teremtettünk a különböző népszokások felélesztésével /betlehemezés, kézműves mesterségek tanítása,