Malonyay Dezső villája, Budapest

Malonyay Dezső villája, Budapest

Tervező:
Helye:
1146 Budapest, Izsó utca 5.
Építés éve:
1904
Fényképek:
Bartha Levente (2011)

 

Malonyay Dezső 1905. július 3-án vásárolta meg a zuglói, Izsó utca 5. szám alatti telket, és szeptemberben kapta meg Lajta Béla terveire az építési engedélyt.
A tervezett villa – középtengelyében tetőemelettel bővített – egyemeletes épület volt. Két lakást tartalmazott: földszintjén hatszobásat, az emeleten egy ehhez hasonlót, amelyhez a második emeleten egy tágas dolgozószoba és egy nagyméretű konyha, továbbá cselédszoba csatlakozott. Az alaprajz alkalmazkodott a szabadon álló házakat a klasszicizmus óta jellemző hármas rendhez. A középső tengelyben a reprezentatív szféra helyiségei: a hall és a nappali, baloldalon a szalon és az ebédlő, jobbra a hálószoba, fürdőszoba, majd a nevelőnői szobával kiegészített gyerekszoba következett. Az emeleti lakás halljából lépcső vezetett a tetőtérbe, az annak középtengelyét elfoglaló „koporsó-födelű” dolgozószobához. Az alaprajz különlegessége abban állt, hogy mindkét lakásnak közvetlen bejárata nyílt a főhomlokzaton, de nem volt közös előtér és lépcsőház. A Malonyay-villa, ha első terve szerint megépül, nem okozott volna szenzációt. Igényesen megtervezett, mértéktartó szecessziós épület lett volna.

A módosított építési engedély 1906. október 13-án kelt. Az első változathoz képest az épület alaprajzát tükörképileg megfordították és a második emeletet teljes egészében beépítették. E szint beosztása megváltozott: a középvonalban a korábbi dolgozószoba, könyvtár néven, a helyén maradt, de tőle jobbra épült egy külön dolgozószoba is. Az alaprajz viszonylagos változatlansága mellett az épület külseje alapvetően módosult. A korábban a hatalmas tetőzet alatt tömzsiként ható szimmetrikus épület aszimmetrikus, két elkülönülő épületrészből álló nyúlánk házzá alakult. Eltűntek a szecessziós formajegyek, az épület szerkesztése rendezettebb, összefogottabb lett. A tetőzet sem kelti már az épülettestre boruló hatalmas sapka hatását, hanem fegyelmezett kontyolt nyeregtető formáját mutatja.
Malonyay Dezső 1909-ben eladta villáját gróf Haller Györgynének, aki 1912-ben Lux Kálmán tervei szerint beépítette a második emeleti nagy teraszt.

A szöveg és a képek a Lajta Béla Virtuális Archívumból származnak.

Gábor Eszter