Kertvárosi L-ház, Budafok

Kertvárosi L-ház, Budafok

Tervező:
Helye:
1221 Budapest, Kova utca 10.
Építésziroda:
Munkatársak:
statika: Ambrus Roland
gépészet: Szlovák Krisztián
villamosság: Oláh Andor
szigeteléstechnika: Reisch Richárd
Építés éve:
2013
Fényképek:
Szentirmai Tamás, Szentmáry Szabolcs

 

Az épület környezete Budapest egyik dinamikusan fejlődő városi területe, mely korábban a kőfejtésnek és a régi hagyományokon alapuló szőlőkultúrának köszönhette hírnevét. A terület amellett, hogy közlekedés szempontjából – gépjárművel és tömegközlekedéssel egyaránt - jól megközelíthető helyen fekszik, csendes, hangulatos, kertvárosi légkörrel is rendelkezik. A kertvárosi atmoszférához ugyanakkor a városközpont elérhető közelsége, nagy lendülettel fejlődő infrastruktúra is társul.
Az épület egy korábban beépítetlen telekre készült családi ház. A telek négy utca által határolt tömb délnyugati oldalán található. A közvetlen környezetben lakóépületek állnak, a terület karakteresen lejtős terepadottságának köszönhetően jellemző a támfalgarázsok és –kerítések látványa keretekkel, előkertekkel tagolva.
A környezet A terület tervezés előtti bejárása során, az első megtekintéskor két szorosan összefüggő szempont tűnt nyilvánvalónak: 1. A terepből és lejtéséből eredő sajátos adottságot hangsúlyosan figyelembe kell vennünk mind a telepítés, mind a megközelítés, épületfeltárás során.
2. A két szomszédos családi ház mellett az új épület elhelyezését a lehetőség szerinti legnagyobb intimitás biztosításával szükséges kialakítanunk.
A megoldásra tett javaslatunk alapján a telek feltárása gyalogosan az utca hegy felőli oldalán található, a telek hossztengelyével párhuzamosan vezet felfelé. Így a lehetséges legkisebb szintkülönbség választja el a kerti kaput az épület bejáratától a gyalogosan érkezők számára. A gépkocsibehajtó az utca völgy felőli oldalára került, így teszi lehetővé a pinceszinttel tervezett kapcsolat optimális megvalósítását.
A program Az épület funkciója lakóépület, családi ház. Az alsó pinceszinten található tágas garázshelyiség -amely két gépkocsi befogadására kínál lehetőséget- különösen nagy hangsúlyt kapott a tervezési programban a megrendelő kérésére. Ugyanezen a szinten van a mosókonyha és a tárolóhelyiség is. A pinceszintről, a garázs felől érkezve közelíthető meg belső lépcsőn keresztül a földszint és az emelet lineárisan felfűzve egymás után. A földszinten három szoba, egy fürdőszoba, egy gardrobe- és egy gépészeti helyiség kap helyet, míg az emeleten egy reprezentatív belmagassággal rendelkező, tágas, panorámával és teraszkapcsolattal rendelkező nappali-étkező tér, egy kertre nyíló konyha, egy külön vendégszoba, vizesblokk és tárolóhelyiségek.
A program részeként ezenkívül fontos szerep jutott a passzívházak irányába mutató, vastag hőszigetelés betervezésére, így ennek köszönhetően a fűtési költségek igazán kedvezőek a téli időszak alatt. Ugyanehhez kapcsolódóan jelentős szempont volt a nyári árnyékolás is, melyet többek között a déli fekvésű fedett-nyitott terasz fölötti tetőlemez biztosít.
Az igényes megrendelőt dicséri, hogy a programon túlmenően az épület karakterével együtt gondolkodva maximálisan odafigyelt a részletek kialakításakor az építészeti összefüggésekre. A tervezés időszaka alatt rendszeres beszélgetések, találkozások segítették a valós igények feltérképezését.
Építészeti megjelenés Feltett szándékunk volt, hogy mindenképpen új hangon szeretnénk szólni. Kulcsszavaink: lendület, ritmus, áramvonal. A lendület a terep adottságából, a keskeny építési telek és a hosszan elnyúló beépítési kontúrból adódik. A ritmus a keleti és a nyugati homlokzat nyílásarchitektúrájából fakad. Az áramvonalat az alacsony hajlásszögű, finoman emelkedő tetősíknak köszönhetjük, mely a nappali és a külső terasz terét reprezentatív belmagassággal ruházza fel, míg a tetőfödém karakteres lemeze továbbszalad, lehajlik egységesen körbeölelve a családi házat.
Tapasztalatok Az épület életét átadása óta rendszeresen figyeljük. Öröm látni, ahogyan a családi ház terei egyre otthonosabbá válnak és a különböző évszakokban új és új arcukat mutatják meg komfortot, igazi otthont biztosítva az ott élők számára.

Szentmáry Szabolcs