Tisza Szálló és Gyógyfürdő, Szolnok

Tisza Szálló és Gyógyfürdő, Szolnok

Tervező:
Helye:
5000 Szolnok, Verseghy park 2.
Építés éve:
1927
Fényképek:
Magyar Építőművészet, Lázár Attila, Perjési Tibor, Hegyaljai Imre, Borbereki Kovács Zoltán, fortepan.hu

 

Az tudjuk, hogy az úgynevezett Speyer-hitelből, a város beruházásában, Hegedűs Ármin tervei alapján épült fel a Tisza Szálló. Azt pedig a mai napig láthatjuk, hogy egy jól tagolt, méreteivel nem hivalkodó épület jött létre a frissen kialakított városi közpark és a megerősített rakpart között. A Tisza Szálló fő tömbjében található maga a hotel, amihez L alakban kapcsolódik a báltermet és Kis Tiszát magában foglaló szárny, amit a folyó felől a kiszolgáló helyiségek egészítenek ki. És ehhez a három tömbhöz kapcsolódik a Tisza negyedik, a város szempontjából talán legfontosabb eleme, a fürdő.

Álom maradt az uszoda A fellelhető források alapján számomra nem teljesen világos, hogy a szállodához kapcsolódó fürdő termálvizéről már a beruházás előtt is tudtak, avagy csak közben, netán a hotel megnyitása után szereztek tudomást. Az világos, hogy Pápai Vajna Ferenc tárta fel az 55,6 fokos alkáli hidrogén-karbonátos és jódos hévizet. Viszont van olyan forrás, amelyik úgy fogalmaz, ez a felfedezés ösztönözte a várost a fürdővel együtt építendő szálloda létrehozására, ugyanakkor olyan fotót is ismerünk, amelyiken a már elkészült épület mellett - nagyjából a szökőkút helyén - áll a fúrótorony.
Hasonlóan érdekes kérdés lehet az építkezéssel és a fürdővel kapcsolatban, hogy miért nem készült el a szálloda folytatásaként a fedett sportuszoda. Tudható, hogy a fürdő árkádos sora vitt volna a kétszintes, szabvány úszómedencét magában foglaló épülethez, aminek a főhomlokzata vagy a főbejárata a mai Táncsics út végén, a Zounuk szobor helyén lett volna. Sőt, az is ismert, hogy az uszodát lépcsősor kötötte volna össze a Tiszán elhelyezett fürdőházzal, aminek köszönhetően tényleg komplex fürdő élményt - gyógyvíz, uszoda, élővíz - nyújthatott volna a létesítmény. Olyat, amilyenre a mai napig nincs példa az országban.
Feltételezhetjük, hogy a Speyer hitelből erre már nem futotta. Avagy futhatta volna, de az 1920-es évek végén - még a világgazdasági válság előtt - voltak annyira racionálisak a város vezetői, hogy egy várhatóan veszteséges beruházásra nem költötték el a könnyen szerzett hitelt sem. Amit a mából nézve sajnálhatunk persze, hiszen fedett uszodát azóta sem sikerült építeni Szolnokon. És ahogy a szálloda túlélte a történelem viszontagságait, talán ez is állna a mai napig.

Másodvirágzás A Tisza Szállónak lehetett tízegynéhány fényes éve a megnyitása után, amit például a korabeli képeslapok kerthelyiséget ábrázoló fotói a bizonyítékok. Aztán a második világháborúban előbb elcsendesedett, megkopott, majd minden bizonnyal rengeteg disznóságot látott ez az épület (is). Visszaemlékezésekből tudható, hogy a hotel és a fürdő szolgáltatásait a német katonák is szívesen vették igénybe, így Szolnok bombázásakor nem egy közülük fürdőlepedőben menekült.
Tizenhat évvel a megnyitása után Tisza Szálló új funkciót kapott: szovjet katonai kórházként folytatta pályafutását. A XX. század történelmét ismerve talán meg sem lepődünk azon, hogy egy háborúval korábban a Szapáry utcai Nemzeti Szálló is hasonló funkciót töltött be. Igaz, míg a Nemzeti viszonylag épségben élte túl az egészségügyi intézmény szerepet, addig a Tiszát szinte a csupasz falakig lerabolták. Még szerencse, hogy az elbontással kapcsolatos tervek tervek maradtak, így az állami vendéglátó és szállodaipari vállalatok kezelésében lévő épület megmaradt, sőt lassan magához is tért.
Ebben minden bizonnyal az is közrejátszott, hogy helyi bálok, elegánsabb esküvők, vacsorák vagy nagyobb gyűlések rendezésére alkalmas helyiség nem nagyon volt máshol a városban. Így lényegében a Tisza Szálló a városi közélet legfontosabb helyszíne lett - és maradt - az ötvenes évektől kezdődően. Azt hiszem, a bálteremben nem férnének el azok a házaspárok, akik a boldogító igen után itt rendezték a lagzijukat. A közeli parkok pedig dugig lennének, ha mindenki eljönne, akinek valaha a Tiszában volt a szalagavatója. A hetvenes évek közepéig, a Táncsics utcai Helyőrségi Művelődési Ház, illetve a Hotel Pelikán megépüléséig nem volt versenytársa a Tisza báltermének.
És tegyük hozzá, hogy sokáig a helyi gasztronómia csúcsát is a Tisza Szálló étterme vagy a Kis Tisza jelentette. A külföldi vendégeket éppúgy ide hozták, mint a jelentősebb családi események résztvevőit. Ma már talán érthetetlen, de még a kilencvenes évek elején is ünnepnek számított a Tiszában ebédelni vagy vacsorázni. A Kis Tiszához kapcsolódó söröző terasza vagy éppen a Tisza-partra nyíló fagyizó is a korabeli csúcskategóriának számított. Emlékeim szerint nemcsak a város, de a megye egyetlen olyan fagyizója működött itt harminc évvel ezelőtt, ahol a puncs-vanilia-csokoládé háromságon kívül más ízek is feltűntek.
Szubjektív véleményként tegyük hozzá, hogy a Tisza Szállóban a rendszerváltás után megállt az idő, és a többször felröppenő, reménykeltő hírek ellenére se nagyon akar mozdulni. Komoly felújításra, átalakításra, bővítésre a privatizáció után sem került sor. A legnagyobb siker, ami erről a két évtizedről elmondható, az maga a megmaradás, hiszen olykor arról is szóltak a hírek, hogy gazdag külföldiek szívesen alakították volna át saját szolnoki otthonukká.
Úgy tudni, az épület funkciója ma már védett, így a két évvel ezelőtt birtokba került kínai befektetők sem tehetnek mást, mint szállodaként, étteremként és fürdőként üzemeltetik a Tiszát. Amire azért lassan ráférne egy jelentősebb felújítás.

Forrás: blogszolnok.hu