Hotel Astoria - Astoria-szálló, Budapest
Az idei esztendő nem mondható valami termékenynek, a budapesti architektúra dolgában. Sőt határozottan sovány esztendő volt úgy a magán-, mint a középítkezés terén. Nemcsak a háború kitörése óta, amely természetes pangást idézett elő mindennemű, a csaták ügyét nem szolgáló tevékenységben, hanem azelőtt is az építők tervezőasztalán alig-alig járt a rajzón s a kőművesek nagy része állt karba tett kézzel. Egyenest évekre visszamenő, olykor erősebb, olykor valamit enyhült stagnációt észlelhettünk az építkezésekben, ami nemcsak az építészettel kapcsolatot tartó iparokra s gazdasági érdekeltségekre volt kihatással, hanem az építészetnek művészi fejlődésére is.
Persze ez a fölötte mérsékelt építészi tevékenység se produkált minden esetben oly műveket, amelyeknek közük volna a komolyabban, nemes mesterség gyanánt felfogott architektúrához. Nem szólunk most arról a magasabb szempontról, amit számunkra a magyar szellem jelent, az a követelmény, hogy utcáinkon ne utánozzuk Berlin divatját vagy a finn törekvést, amely tőlünk még akkor is idegen, ha őseredet szerint a finnek testvéreink. Egyrészt amiatt ne tegyük ezt, mert a más tollával való könnyű ékeskedést még sohasem nevezték művészetnek s másrészt amiatt, mert például a berlini építészetben se minden arany, ami fénylik. Egyelőre azonban nem ezt a kritikai szempontot állítjuk fel, megelégszünk annyival, ha az új építmények jó ízlést mutatnak, ha megvan bennük e két feltétel: célszerű térformálás s stilszerűség az anyagok kezelésében, így vizsgálva is azonban az utolsó egy-két esztendő új építményeit, kénytelenek vagyunk nem egy mellett észrevétlenül sétálni el. Szerencsére és természetesen vannak, amelyek nem elhibázott pillanatok s tehetség és művészi erkölcs nélkül vezetett építészeti munkálkodás szülöttei.
Az új budapesti építmények közül, amelyek az artisztikus megoldás jegyeit tükrözik, az Astoria-szállodát említhetjük. A három fronttal biró szállodát Hikisch Rezső és Ágoston Emil építők tervezték, még pedig úgy, hogy egymástól teljesen függetlenül oldották meg feladatukat. A magyar-utcai rész egészen a Kossuth Lajos-utcai portáléig Hikisch Rezső műve s innen a muzeum-kürúti rész Ágoston Emilé. Ezt persze csak mint műhely-titkot áruljuk el, mert alig hisszük, hogy akadjon oly éles pillantású szemlélő, aki az épület egyik részében oly kéz és felfogás nyomát találná, amely a másik rész jellegének ellentmond. Az épület organikus egész. Jóllehet Hikisch és Ágoston önállóan végezték a maguk számára szabott feladatot, viszont a kettőt aztán oly harmonikusan egyeztették össze, mintha elejétől kezdve közösen csináltak volna minden vonást. Törekvésük nem az volt, hogy oknélküli tornyokkal, felesleges dekorativ trükkökkel mindenáron kierőszakolják e szállodai célt szolgáló építményük számára a feltűnést. Tekintve azt a forgalmas és ekszponált pontot, amelyet a szálloda elfoglal, megtehették volna, hogy harsogó bombaszt gyanánt uralkodjék az egész környéken. Nem tették s ez adja meg fegyelmezett disciplinára valló munkájuk egyik értékét. Az épület a maga nyugodt, éles felületeivel tömören, monumentálisan zárja a Kossuth Lajos-utca és Muzeum-körút sarkát s igazi - azt is mondhatnánk, hogy elegáns - nagyvárosi képet ad. Konstruktiv megoldásánál ép úgy, mint díszítő feladatainál csupa modern anyag jutott szóhoz. Formális kiképzésén s belső berendezésein végigvonuló stilus a francia empire, de tekintve épen a modern anyagokat persze nem a maga szigorú és kötött, történeti tisztaságában. Az épület földszintjét csupa bolt, kirakat tölti meg. Ez némileg esztétikai hátrány, mert zavarja, megbontja az épület masszívként ható megjelenését. A tervezők azonban, a tér ilyforma kihasználására egyenest kényszerítve voltak a telek drágaságánál fogva.
Forrás: Művészet III. évf. 1914/VIII. p. 402-405.
A valamikori városfal helyén, ahol az Astoria épült, a 19. század első évtizedeiben még két épület állt. A Magyar utca felőli, a Dunához közelebbi oldalon egy lakóház, amelyben 1844 októbere és 1845 januárja közt Petőfi Sándor is lakott. (Itt írta például a János vitéz című elbeszélő költeményt.) A Dunától távolabb, a Múzeum körút oldalán működött a híres Zrínyi fogadó.
E két épület helyén épült fel a hatemeletes, csaknem kétszáz szobás, felvonóval rendelkező, ízlésesen berendezett Astoria Szálló. A Magyar utcai és Kossuth Lajos utcai részt Hikisch Rezső, a Múzeum körúti részt Ágoston Emil tervezte. Az 1914-es nyitáskor az épület földszinti részét még üzletek foglalták el, amely a kényesebb ízlésűek számára némileg visszatetsző volt – a korabeli lapok szerint az építtetőket a helyiségek bérbe adására az kényszerítette, hogy a város egyik legfelkapottabb helyén található telek méregdrága volt.
A szállóban egyaránt szívesen szálltak meg a vidékről a fővárosba érkező urak és a Budapestre érkező jómódú külföldiek. Gyakori vendég volt például Krúdy Gyula, aki állítólag azért szerette a szállót, mert olyan csendben takarítottak, hogy délig is alhatott, anélkül hogy megzavarták volna.
Az 1918-as őszirózsás forradalmat követően az Astoria Szálló lett a gróf Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács székhelye. Károlyi feleségével a negyedik emeleten lakott, az irodák az első emeleten kaptak helyet. A 105-109-es szobákban tanácskozott a Nemzeti Tanács, az 508-as szobában pedig foglyokat helyeztek el. 1919 tavaszán a kommunista direktórium vezetői költöztek az Astoriába.
1944 márciusában, a német megszállást követően a szálló a Gestapo főhadiszállása lett. A visszavonuláskor a németek teljesen kifosztották. Az ostrom idején az épület két bombatalálatot is kapott és több belövést, de 1945 tavaszán, alighogy véget értek a harcok, a szálloda már újra üzemelt.
Korábbi bárja helyén megnyitották a Pengő klubot, itt lépett fel először a világhírű dobos, Kovács Gyula. 1948-ban az épületet teljesen újjáépítették. Az 1956-os forradalom során jelentős sérüléseket szenvedett, de a hatvanas években az Astoriát már Budapest legjobb szállodájának tartották.
