Fekete Sas palota és szálló, Nagyvárad

Vendéglátás, Jakab Dezső, Komor Marcell

Fekete Sas palota és szálló, Nagyvárad

Tervező:
Jakab Dezső, Komor Marcell
Helye:
410100 Nagyvárad, Piața Unirii 1.
Építés éve:
1908
Felújítás éve:
2004-
Fényképek:
Papp Imre, Nagy Tamás, Dr. Komor János, fortepan.hu, Nidal Nasr

 

A főtéri épületegyüttes helyén 1714 óta állt a földszintes Sas fogadó, mely egykor magába foglalta az újvárosi városházát is. A XVIII-XIX. századokban emeletet húztak rá és bővítették, majd 1861-től a Városháza Olasziba költözött, így az épületben csak a fogadó maradt. 1903-ban a Városháza tervpályázatot hirdetett a Sas szálló átépítésére. A pályázatokat 1905. szeptember 30-ig kellett benyújtani, majd 14 nap állt rendelkezésre az értékelésre. Tizenhárom pályázat érkezett be, közülük hármat díjaztak: az 1600 koronás fődíjat Komor Marcell és Jakab Dezső "Pezsgő" jeligéjű terve nyerte.

Az épületegyüttesnek több tervváltozatát ismerjük. Ezek azonos funkcionális és alaprajzi koncepciójúak, de térszervezés, homlokzati kialakítás és a belső dekorációk tekintetében különbségek vannak köztük.
Az épület földszintjén, az utcafrontokon és a főtér felé üzlethelyiségek kaptak helyet. A Fekete Sas szálló egy belső udvar köré szerveződik, szárnyai a Kossuth utcára (str. Independenţei), a főtérre és a passzázs főbejáratára néznek. Alatta, a földszinten, a főtér felé és a főbejárat oldalán a Korona kávéház működött. A tornyos épületrész első emeletén, a passzázsbejárat jobb oldalán volt az 1906-ban alapított és Adorján Emil által vezetett Magyar Bank R.T. székhelye (ezt a két világháború között Iparbanknak hívták). Ugyanabban a szárnyban a harmadik emeleten lakásokat alakítottak ki. A Kossuth (V. Alecsandri) utcai szárny földszintjét foglalta el az egykori vendéglő, emeletét az előadótermek és a Vigadó, melyhez egy nagy földszinti előcsarnok, egy díszlépcső, az emeleten pedig a hall, a Nagy és a Kis Vigadó termei valamint egy cukrászda tartozott.
A Nagy Vigadó 1909. május 7-én nyitott ki és az idők során számos előadásnak illetve koncertnek adott helyet, később moziteremmé alakították. Az épületben működött a Vigadó mozi is 1911-től, a passzázsban pedig az 1909. augusztus 5-én megnyitott Uránia mozi. A többfunkciós épületkomplexum magába foglalta a Zöldfa (str. V. Alecsandri) utca 8-10. szám alatti egykori Zöldfa fogadót is, amit a két tulajdonos 1906-ban megvett és összekötött a Fekete Sas passzázsával. Helyiségeit többször átalakították, benne működött 1908 és 1919 között a Bonbonniere Kabaré.
Az egymást követő tervvariánsoknak megfelelően a homlokzatok is eltérő kialakítást kaptak. Az 1907-es terv barokkos megoldású homlokzatait valósággal elöntötték a virágdíszek. Az 1908-ban publikált terven a megvalósítotthoz nagyon hasonló, de gazdagabban díszített homlokzatokat láthatunk, hullámzó növényi dekorációkkal, sasokkal és emberalakokkal. A megépült homlokzatok visszafogottabbak, de a díszítőmódok széles skáláját alkalmazták rajtuk így is, a földszinttől a tetőgerincig. Tervezőik minden részletnek és szimbolisztikus elemnek megkülönböztetett figyelmet szenteltek.
A legpompásabb belsőket a Kossuth (str. Independenţei) utcai szárny közfunkciókat ellátó termei kapták: a szálloda, a vendéglő, az előadótermek sora és a két Vigadó terme. Díszítettek a belsők összes elemei: a mennyezetek, boltozatok, ablakok, ajtók, lambériák, balusztrádok, falmezők, oszlopok, maratott üvegfelületek és vitrók. Motívumtáruk népies ízű növényi, valamint zoomorf elemeket tartalmaz. A kávézó ma semmit sem őriz eredeti kialakításából.

Forrás: Gerle János, Kovács Attila, Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Budapest, 1990., Paşca, Mircea: Palatul Vulturul Negru, 2007., Péter I. Zoltán: 3 secole de arhitectură orădeană. Oradea, 2003., Péter, I. Zoltán: Nagyvárad 900 éves múltja és épített öröksége. Budapest, 2005., Várallyay Réka: Komor Marcell. Jakab Dezső. Budapest, 2006. (Az építészet mesterei)

Nyomtatás