Szent Jakab templom, Dány

Vallás, Jánosházy László

Szent Jakab templom, Dány

Tervező:
Jánosházy László
Helye:
2118 Dány, Templom utca 8.
Építés éve:
1909

 

1725-ben Stahrenberg Tamás dányi földesúr építette a kő és téglatemplomot, ugyanebben az évben megajándékozta egy hatalmas méretű Szent Jakab oltárképpel és a mellékoltárt Szent Anna asszonyt a kis Máriával ábrázoló oltárképpel. A Szent Jakab oltárkép és a Szent Anna kép ma is látható a jelenlegi dányi templomban. A mai templomdombon építette fel - akkor ez még a falun kívüli rész volt - Stahrenberg az 1673-ban a nép által épített fatemplom utódaként a török után első kőtemplomát kisszerű formában, torony nélkül.
A Stahrenberg építette templom a dányi nép számbeli gyarapodásával néhány évtized alatt szűknek bizonyult.
Kovaltsik János akkori dányi plébános az írja, hogy a templom 1766-ban megbővítve és megújítva lett részint a templom költségén, részint pedig, sőt legnagyobb részt - 4000 forintot pengő pénznemben viselve - Grassalkovich Antal által.
Ez a kibővített templom 1903. február 13-ig szolgált istentisztelet helyéül. E templom 34m hosszú és 10m széles volt, kőből és téglából építve. Mivel az előfal leomlott, így a hatóságok bezáratják a templomot és öt éven keresztül a Pesti úti iskola épülete szolgált imaházul. A mai neogót stílusú templomunk építését Darányi Igáncz földművelésügyi miniszter rendeli el, mint a kegyúr képviselője. A tervet Jánosházy László miniszteri mérnök készíti. Lizits Károly az építési vállalkozó.
1908. szeptember 13-án volt az alapkőletétel. Építési költsége 100 ezer korona volt. Ebben az összegben a hívek adnak 21 ezret az eladott egyházi földek árából, 6 ezret a kézi és igás napszám megváltásából ajánlottak fel, a többi költséget pedig a kegyúr viselte. Trungel János kókai esperes-plébános áldotta meg 1909. szeptember 9-én. A templom védőszentje Szent Jakab első vértanú apostol. A templom történetéhez tartozik, hogy az I. világháborúban 1916. december 13-án 3 harangját viszik el 801kg-os összsúlyban, majd a II. világháború alatt a toronyban a németek tüzérségi megfigyelőt állítottak fel, aminek következtében a torony és a templom súlyosan megrongálódott. A károk kijavítása 1946-ban indult meg Semsey Zoltán plébánossága alatt Ludányi Kálmán akkori káplán ösztönzésével. A templom tornyában jelenleg két harang lakik.
A Szent József lélekharangot (kb. 80kg) - másik két haranggal együtt - Nagy József dányi plébános öntette 1786-ban(!)-az évszám látható a harangon- tehát a Stahrenberg-Grassalkovich féle templomban is szolgált. A többi harang sorsáról egyenlőre nem tudunk semmit.
A Szűz Mária Szent Szíve nagyharangot (401kg) Semsey Zoltán plébános öntette 1927-ben Szlezák László aranykoszorús mester budapesti műhelyében. A templom üvegablakait és freskóit Csiby Mihály készítette és festette 1959-1963 között, helyi mesterek segítségével. A 88 éves festőművészt 2009-ben, templomunk centenáriumának ünnepségére meghívtuk és tartott nekünk egy érdekes és szép előadást a régi időkről. A templom ékessége a Fadrusz-feszület, amit a községnek adományozott özv. Pásztor Jánosné 1966-ban. Idén a templom külső renoválása megtörtént,valamint kapott toronyórát is 100 év után.

Nyomtatás