Assisi Szent Ferenc Templom, Budapest

Vallás, Ybl Miklós

 Assisi Szent Ferenc Templom, Budapest

Tervező:
Ybl Miklós
Helye:
1092 Budapest, Bakáts tér 13.
Építés éve:
1879

 

A templom 1867-től 1879-ig épült neoromán (eklektikus) stílusban Ybl Miklós tervei szerint. Ybl akkoriban a legismertebb magyar építész volt, aki később az Operaházat és a Szent István bazilikát is tervezte, és ebben az időben – büszkén mondhatjuk – kerületünk közeli lakója is. A Bakáts tér későbbi kialakítását meghatározó téglával és sóskuti kővel burkolt épület 66 m hosszú, a kereszthajónál 21 m széles háromhajós bazilika kereszthajóval, három apszissal, ahol a hajó 17 m, a mellékhajók 8,5 méteresek, a homlokzati középtorony pedig 66,7 m magas. Az épület alá altemplom is épült, amiben 1870-től tartották a szentmiséket ideiglenes tető alatt. Ez a 22 oszlopos katakomba a templom kereszthajója és szentélye alatt helyezkedik el. Az építkezés védnökéül magát Erzsébet királynét kérték fel, aki nagy összeggel és később ajándékokkal támogatta a templomépítés ügyét. 1872-re ennek ellenére elfogyott a pénz és a kivitelezés másfél évre leállt. Csak 1874-ben indulhatott ujra, miután a három városrész – Buda, Óbuda és Pest – 1873-ban történt egyesülésével az építtető Budapest főváros anyagi helyzete megerősödött.

1879. április 24-én szentelte fel templomunkat Simor János hercegprímás, aki 1867-ben a királyi párt megkoronázta és aki a templom főoltárának építési költségeit magára vállalta. Címere a főoltáron látható. A felszentelést országos jelentőségű ünnepléssé szervezte a főváros. A királyi pár 25. házassági évfordulójának napjára időzítették, hogy kifejezzék Erzsébet királyné fontos szerepét az osztrák-magyar kiegyezés megbékélési folyamatában. Továbbá hangsúlyt adtak annak, hogy megépült Budapest első XIX. századi, korszerű temploma. A templomtérbe Thék Endre asztalosmester berendezési tárgyai (padok, gyóntatószékek, egy persely), Jungfer Gyula lakatosmester kovácsoltvas korlátjai, húsvétigyertya- tartója, valamint Lotz Károly 11 és Than Mór 18 freskója került. Ők későbbi munkáikkal még sok szép budapesti épületet díszítettek, például az Operaházat és az Országházat.
Az építés idején keletkezett szobrok közül a szószék négy evangélistáját és a főkapu Krisztust ábrázoló domborművét a Bécsből Budapestre származott Fessler Leó, a főkapu angyalait és Szent Ferenc szobrát pedig Szász Gyula alkotta. Később, 1927-ben helyezték el Stróbl Alajos Szent Ferenc-szobrát a kereszthajó északi homlokzatán, majd Grantner Jenő Jézus Szíve és Szűz Mária szobra következett 1943-ban a szentélybejáratnál, Káldor Aurél Prágai Kis Jézust, Szappanos Béla Kis Szent Terézt ábrázoló domborműve pedig az 1960-as években került az oldalhajókba. Ferenczy Béni Szent Antal-szobra előtt meghitt hangulata miatt érdemes megállni.
Az I. világháborúban a toronyban lakó hat harang közül a három legnagyobbat elvitték ágyút önteni. A második világégés során a templom súlyosan megsérült, a falak és boltozatok eredeti díszítőfestése, valamint az ólomüvegezett ablakok megsemmisültek. Az 1956-os forradalom során újból súlyos sérülések következtek, hiszen a környék harcok színtere volt, amint erről a templomkertben két emléktábla és egy emlékmű is megemlékezik. A História Domusban olvashatunk arról, hogy 1879. május 4-én maga a királyi pár, 1882. február 28-án pedig „világsztárjaink”, Munkácsy Mihály és Liszt Ferenc is meglátogatta a templomot. A korabeli sajtóval együtt ők is tetszéssel üdvözölték a gyorsan fejlődő fiatal főváros új szentegyházát.

Andrássy Balázs, templomgondnok

Nyomtatás