Dunapark-ház, Budapest

Társasház, Domány Ferenc, Hofstätter Béla

Dunapark-ház, Budapest

Tervező:
Domány Ferenc, Hoffstätter Béla
Helye:
1137 Budapest, Pozsonyi út 38-40.
Építés éve:
1936
Fotó:
Németh Kriszti, Dunapark Kávéház, leguan, Globetrotter19, Catflower, Major Kata, Horváth Máté/Octogon, Haär Ferenc, Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
 

A mai Újlipótváros (a Szent István körút, a Váci út, a Dráva utca és a Duna által határolt szakasz) bő száz évvel ezelőtt egy gyáraktól és malmoktól zajos, fejlődő munkásnegyed volt Budapest külvárosában, az V. kerületi Lipótváros északi részén.
Az ipartelep rendezési munkálatai az 1930-as években kezdődtek meg: a hasonló külsejű bérházak egy gondosan átgondolt várostervezési koncepció részét képezték. Az épületek felhúzásával kapcsolatban előírták például a pontos magasságot (25 méter), a telkeket keretesen, csatlakozóudvarokkal kellett beépíteni, a homlokzati tervrajzot külön engedélyeztetni kellett, és törekedni kellett arra is, hogy az egy tömbben sorakozó házak homlokzata egységes legyen.
Ha a fenti kritériumok teljesítése mellett az adott épületet egy év alatt felhúzták, rendkívüli adómentesség járt, így rohamtempóban, új építészeti technológiák alkalmazásával épültek a házak. A harmincas évek közepére elkészült Budapest legegységesebb, modern stílusú negyede, az új Lipótváros.

A negyedet a középosztály vette birtokba, amelynek tagjai élvezhették az új technológia nyújtotta előnyöket: többek között központi fűtést és a csapból folyó meleg vizet, valamint a Margitszigetre néző panorámát.
Újlipótváros szíve a negyeden keresztülnyúló Pozsonyi út, a maga kávézóival, könyvesboltjaival és galériáival évtizedek óta nyüzsög itt az élet. Ha a Pozsonyi út a városrész szíve, a Szent István park Újlipótváros tüdeje. A zöldterület észak-keleti csücskével szemben, a Pozsonyi út 38-40. szám alatt található a kerület leghíresebb épülete, a Dunapark-ház.
A luxusbérházat az Alföldi Cukorgyár megbízásából Domány Ferenc és Hofstätter Béla tervezte, majd Mann József építész vezetésével húzták fel az épületet 1935-36-ban. A maga idejében a Dunapark-ház Budapest legelegánsabb modern bérpalotájának számított.
Az épületnek két bejárata és lépcsőháza van. Az előcsarnokok márványburkolatot kaptak, amelybe belesüllyesztve névtáblákat, hangosbeszélőt és házitelefont helyeztek el. Már a házba lépve rögtön egyértelművé válik, hogy az épületet jómódú családok lakják, amiről annak idején beltéri szökőkút és egy speciális, a friss, dunai levegőt a lakásokba irányító szellőzőrendszer is árulkodott.
A földszinten a két lépcsőház mellett két egyszobás portáslakás állt saját konyhával és fürdőszobával. A Duna felőli oldalon még két lakást terveztek, amelyek többszobás, hallos otthonok voltak cselédszobával, jómódú polgárok számára kialakítva. Szintén a földszinten nyitott meg 1937-ben az épület sarkán azóta is töretlenül üzemelő Dunapark kávézó és cukrászda. A harmincas évek második felében a kávéház Budapest legmodernebb vendéglátóegységei közé tartozott, kisebb felújításokkal még ma is őrzi eredeti állapotát.
Az 1-5. emelet elrendezése azonos, összesen tíz lakást alakítottak ki szintenként, különböző méretekben. Minden emeleten voltak konyha nélküli garzonok, közepes méretű otthonok hallal, cselédszobával és gardróbbal, valamint néhány nagyobb alapterületű luxuslakás. A 6. emeleten cselédlakások, mosókonyha és négy kisebb lakás kapott helyet, míg a 7. emeleten már csak a szellőzőgépház csövei zúgtak.
A Pozsonyi út 38-40. külsejének Duna felőli homlokzata zárt erkélysoros, míg a Pozsonyi úti oldalán franciaudvart alakítottak ki. (Franciaudvar alatt a bérház homlokzatának azt a részét értjük, amely az utcafronttól visszahúzódva kifelé fordított U-alakot formáz, ezáltal egy kis beugrót hoz létre.)
Újlipótváros legelegánsabb bérpalotáját 1937 óta lakják, többek között a budapesti értelmiség olyan vezéralakjai, mint Hatvany Lajos, a Nyugat c. folyóirat fő mecénása és Kéthly Anna politikus.
Az épület mégis a sarkon elhelyezkedő Dunapark kávéház miatt vonult be a történelembe: az 1937-ben megnyitott cukrászda töretlenül megmaradt ebbéli funkciójában, átmeneti funkció- és tulajdonosváltásokkal. A kávéház a kor legmodernebbjei közé számított, és építészeti értékét mi sem bizonyítja jobban, minthogy nagyobb átalakítások nélkül, az eredeti tervek tiszteletben tartása szerinti felújítással mai napig betölti szerepét.

Források: budapest100.hu

Nyomtatás