Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda, Budapest

Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda, Budapest

Tervező:
Helye:
1042 Budapest, Árpád út 114-120.
Építés éve:
1974
Fényképek:
Pályi Zsófia/origo.hu, Huszti István/index.hu, Fogel László, scharm60, Kádas Tibor

 

Az uszodát 1974. november 7-én nyitották meg, és 2007-ig, egészen bezárásig működött. A gyógyfürdő elődjét a 19-20. század fordulóját követően nyitották meg Erzsébet gőz- és kádfürdő néven. A II. világháború után az új városrész kialakításával és a leromlott állapotú fürdő helyett 1974-ben épült fel Bene László és Szentmártoni Ferenc építész-társtervező munkája nyomán, szocialista-realista stílusban az Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda. A nyitására egy jeles alkalmat, november 7-ét jelölte ki a vezetőség. Budapest gyógyvízkészletét kihasználva a vizet a fürdő a Széchenyi gyógyfürdőből kapta távvezetéken. A vezetők igyekeztek minden berendezést megtartani, ami a gyógyfürdőhöz kötődik, így maradt fent az a lábápoló szalon, melyet a nyitás óta, és a zárásig igénybe lehetett venni. Az emeleti előcsarnok két oldalán Barcsay Jenő egy-egy muranói üvegmozaik alkotását helyezték el. A fürdőben továbbá található volt gőz- és termálfürdő, valamint uszoda, és kádfürdők sora. A létesítmény tetején napozót is kialakítottak, valamint pancsoló medence várta a kicsiket.
Az évtizedek során a gyógyvizet szállító távvezeték elöregedett, melynek karbantartása, valamint az épület fenntartása is jelentős költségekkel járt, felújításra pedig nem volt pénz, illetve az épület statikai állapota is jelentősen romlott, ezért a város vezetése 2007-ben bezárta a fürdőt.