Sándor Palota, Budapest

Örökség, Pollack Mihály, Potzner Ferenc

Sándor Palota, Budapest

Tervező:
Pollack Mihály, Johann Aman, Potzner Ferenc
Helye:
1014 Budapest, Szent György tér 1-2.
Munkatársak:
Pottyondy Péter, Gáspár László
Szerkezettervező: Főző Károlyné
Épületgépész tervező: Berzsenyi Zoltán, László Csaba, Ács Béla
Elektromos tervező: Hodruszky Ferenc, Ritzl András
Tervezőiroda:
KOZTI ZRt.
Építés éve:
1806 (felújítva 2002)
Felújítás éve:
2002

A telek, melyre épült, 1803-ban került gróf Sándor Vince tulajdonába. Bár a feljegyzések hiányossága miatt az építkezés kezdete ismeretlen, az bizonyos, hogy 1805-ben már itt született gróf Sándor Móric, az „ördöglovas” az 1820-as, 30-as évek Pestjének egyik „nevezetessége”, egyben a Sándor család utolsó férfi tagja, a homlokzaton is olvasható 1806-os év (MDCCCVI) pedig az átadás éve.
Az épület Pollack Mihály és Johann Aman tervei alapján klasszicista stílusban készült, valamikor 1803-1806 között. Az eredeti tervek ugyan megsemmisültek, de egy 1822-es részletes leírás fennmaradt, mely később alapul szolgált a 2000-2002 közötti teljes helyreállításhoz. A palotát Sándor Móric 1831-ben eladta az (őrgróf) Pallavicini családnak, akiknek levéltárában számos, az 1810-es évekből származó rajzot és újabb leírásokat találtak a palotáról, ezeket szintén felhasználták a későbbi újjáépítéshez.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően a Magyarország kormányzójának kinevezett Albert főherceg rezidenciája volt 1851-1856 között. Ez adta később az ötletet gróf Andrássy Gyula miniszterelnöknek, hogy a korban roppant reprezentatívnak számító épületet a magyar állam előbb kibérelje, majd 1881-ben végleg meg is vásárolja a mindenkori miniszterelnök számára, állandó lakhelyül. Első ilyen lakója maga Andrássy volt, őt (kisebb megszakításokkal) egészen 1945-ig követték utódai, összesen 16-an, habár több, rövid ideig regnáló későbbi miniszterelnöknek ideje sem volt beköltözni. A Sándor-palotában vetett véget életének a háborúba sodródás lelkiismereti terhe alatt gróf Teleki Pál 1941. április 2-áról 3-ra virradó éjjel.
Az épület Budapest ostromakor szinte teljesen megsemmisült, déli része teljesen beomlott, számos pótolhatatlan műkincset temetve maga alá. Ami kulturális és egyéb érték megmaradt, azt a fosztogatók hamar széthordták. A háborút követően csupán állagmegóvó helyreállításon esett át, vagyis az eredeti állapot helyett praktikussági szempontok alapján kerültek helyreállításra vagy átépítésre bizonyos részek, így többek között új tetőszerkezetet kapott a palota, illetve a Duna felé néző oldalról elbontották a teraszt. Az épületben az 1959-es tervek szerint az 1957-ben alapított Legújabbkori Történeti Múzeum kiállításának egy része kapott volna helyet, erre azonban nem került sor, csupán a múzeum raktáraként funkcionált. Később, 1978 és a '80-as évek második fele között többször is az Építészeti Múzeum készült beköltözni, erre azonban sohasem került sor.
1989-ben turisztikai szempontok alapján kívülről tatarozták, hogy a Budavári Siklón érkező turisták ne egy második világháborús nyomokat viselő rommal szembesüljenek, mikor kilépnek a járműből.
Felújítására, az 1806-os állapotokat lehető legalaposabban tükröző teljes helyreállítására 2000 ősze és 2002 között került sor a Pallavicini család levéltárában, illetve egyéb helyeken talált leírások, feljegyzések, rajzok alapján. Az épület felújítása – akkori árakon számolva – 2,2 milliárd forintba került.
2003. január 22. óta a Sándor-palota a mindenkori magyar köztársasági elnök rezidenciája és a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) épülete.

Nyomtatás