Csillagvizsgáló, Sülysáp

Csillagvizsgáló, Sülysáp

Tervező:
Helye:
2254 Sülysáp, Külterület
Tervezőiroda:
Munkatársak:
statika: Péczy Lóránt | műszaki ellenőr: Lukács Tamás
Építés éve:
2012
Fényképek
Derzsi Elekes Andor, sacse.hu, Varga József Zoltán

 

Sülysápon az amatőrcsillagászat nagy hagyományokkal rendelkezik. Ezen apropóból létrejött egyesület már megalakulásakor fő célként jelölte meg, egy bemutató csillagvizsgáló felépítését. Az épületet pályázatok, adományok és támogatásokból befolyt anyagi javakból, valamint nagy társadalmi összefogással valósították meg.
A tervezésnél is törekedni kellett a költségek minimalizálására, ebből kifolyólag az épület kialakítása, megjelenése, szerkezetei, egy puritán szemléletet követnek úgy, hogy az a használhatóságából a lehető legtöbbet kihozza. Egyszerűen nem akar több lenni mint ami: bemutató csillagvizsgáló. A funkcióból eredően szükséges volt elhelyezni egy 4,5m átmérőjű csillagvizsgáló kupolát, egy a különböző bemutatókhoz, előadásokhoz szükséges termet, ezekhez vizesblokkokat, illetve a "Túra a Naprendszerben" terepkerékpározáshoz szükséges biciklik elhelyezését szolgáló tárolót.
A csillagvizsgáló minden szombaton sötétedéstől tart nyitva. Egyeztetés után, igény esetén más időpontban is látogatható!

Kapcsolódó épületek, tervek