Régi műcsarnok - Olof Palme ház, Budapest

Kultúra, Pfaff Ferenc

Régi műcsarnok (Olof Palme ház), Budapest

Tervező:
Pfaff Ferenc
Helye:
1146 Budapest, Olof Palme sétány 1.
Építés éve:
1885
Fényképek:
Lát Tibor, Kovács János, Mammaróza, Esztella, fortepan.hu

 

Az Olof Palme sétányon ma is látható épület az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült Műcsarnoknak. Az épület tervezésére és megvalósítására kiírt pályázatot 1884-ben az elsősorban vasútállomások tervezőjeként ismert Pfaff Ferenc építész nyerte. A neoreneszánsz stílusban készült épület a kiállítás egyik legszebb épülete lett, melynek külső homlokzata nyerstéglából készült. A középhomlokzaton futó indadíszítésben Raffaello, Michelangelo, és Leonardo da Vinci arcképe volt látható, a sarkokon kagyló oromzatú dísz kutakat helyeztek el. Az épület kiemelkedő közép részéhez két alacsonyabb oldalszárny csatlakozott. Az 1250 m2-es épületben volt két felülről világított nagy és hat oldalvilágítású mellékterem és további négy oldalterem. A múzeumot a kor építészeti szokásaitól eltérően színes díszítéssel látták el, melyeket a Zsolnay gyár egyedi megrendelésre készített. A bejárat eredetileg a mai állapothoz képest az ellenkező oldalon volt, a kiállítás után a főbejáratot áthelyezték a Stefánia út felé. Hamar kiderült, hogy az épület a Műcsarnokkal szemben támasztott követelményeknek mégsem felel meg. Egyrészt, mert meglehetősen kicsire sikeredett, másrészt mert a fő közlekedési útvonalaktól messze esett. Ezért - a hajdani Pesti Német Színház homlokzatát díszítő Múzsák a Múzeum előtt - Budapest Főváros Tanácsa az épületnek új hasznosítási lehetőséget keresett: és úgy döntött, hogy ebben épületben valósuljon meg a Fővárosi Múzeum, melynek "célja összegyűjteni és úgy a nagyközönségnek, mint a szakférfiaknak hozzáférhetővé tenni Budapestre vonatkozó minden emléket eredetiben és másolatban, amelyek a város múltjára, fejlődésére …. napvilágot vetnek, nem zárván ki a jelen állapotokat tárgyakat sem, melyek a jövő szempontjából érdekesek lehetnek."
Ám a rendkívül gazdag állományt lehetetlen volt ekkora helyen bemutatni, a kiállítási termek annyira zsúfoltak voltak, hogy inkább keltették raktár benyomását, mint múzeumét. Minden jóindulat ellenére a kiállítás 1936-ban bekövetkezett bezárásig sem sokat változott, megmaradt régiségtárakkal való hasonlósága.
A második világháború alatt az épületben hadikórház működött, majd a bombázások során megsérült, az épület eredeti beltéri gipsz és stukkó díszítései megsemmisültek. A háborús károk kijavítása során az épületet többször átalakították, a termeket összekötő boltíves nyílásokat átépítették. 1954-ben a Művészeti Alap megalakulásával az épület szobrászművészek műhelye, később a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye lett. 1990-1993 között a felújítási munkák idejére a jelenlegi Műcsarnok költözött be az épületbe. A több mint 100 éve változatlan szépségében álló épületet jelenleg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének ad otthont.

Az 1885 kiállításról Az első iparkiállítás Magyarországon az 1842-es "Első magyar iparműkiállítás" volt. Ezt gyors iramban követte az 1843-as és az 1846-os kiállítás, majd hosszú szünet után az 1867-ben újjáalakított Iparegylet kezdeményezte, hogy 1871-ben rendezzenek "Magyar Általános Kiállítást" a Városligetben. Erre akkor nem került sor, mert az 1873-as Bécsi Világkiállítás előkészületeire elfogyott az összes pénz. Az Iparegylet következő kezdeményezése 1879-ben indult, ekkor úgy tervezték, hogy 1884-ben megnyílhat a kiállítás. Ekkor meg a fővároson bukott meg az ötlet, mert a főváros törvényhatósága csak akkor volt hajlandó támogatni a gondolatot, ha nem az Iparegylet, hanem a kormány vállal felelősséget a kiállításért. Ez akkor elmaradt, de 1883-ra már minden akadály elhárult, mert ekkor az 1885. évi Általános Kiállítás megrendezését törvénybe iktatták. Helyszínül a Városligetet választották.
A kiállítás feladata a hazai gazdaság és kultúra minden ágának alapos bemutatása, „önmagunk megismerése” volt. "Nem a rendkívüliségek, a sajátlagosságok megismertetése fog hasznára válni az országnak és magának a kiállítónak, hanem az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy állandó, használható munkát tudunk előállítani, hogy gondosan ápolt, egészséges és messze távolba is elszállítható ipari és gazdasági terményeinkkel kiáltjuk a versenyt". A szervezést 61 tagú bizottság irányította. Minden egyes kiállított termék komoly előbírálaton esett át, melynek során 3 feltételnek kellett megfelelni: 1. általában kiállításra bocsáthatók-e? 2. az egyes csoportok számára kibocsátott külön utasításoknak megfelelnek-e? 3. azok a magyar korona területén termeltettek-e, vagy lényeges részükben a magyar korona területén állíttattak-e elő? A pótkiállításokkal együtt 300 ezer m2 összterületen a magyar kiállítók mellett 200 külföldi cég is bemutatkozhatott. Az állandó kiállításon kívül még 21 időleges kiállítást is tartottak (pl. Hízott juhkiállítás – május 17-24., Élő méhek nemzetközi kiállítása - augusztus 20-30., vagy Agancs kiállítás – október 15-22.) A kiállítás idejére a parlamentben az ellenzéktől is a legmesszebbmenő lojalitást várták el. "Az Országos Kiállítás tartamára szánt hónapokat politikai agitációkkal, polémiákkal s a kölcsönös kritizálásnak kíméletlenségeivel nem célszerű megzavarni." (Pesti Napló 1885. július 1.)
A kiállítás előkészítésével kapcsolatos munkák ismét alakítottak a Városligeten: elkészült a Stefánia (a mai Olof Palme sétány), szabályozták a tavat, és ismét átalakították a rundót. A kiállítás céljára emelt 105 épület (melyek egy részét id. Bobula János építész tervezte) miatt sok fát ki kellett vágni. "A heves felszólalásra okot adó fakivágás csakis a nagy iparcsarnok és a főbejárat közti nyugati részen történt. … Miután pedig a feltöltött szabad tér parkírozva, csatornázva és gyönyörűen világítva lett, az előbb felháborodott közvélemény csakhamar nemcsak megnyugodott, hanem arról is meggyőződött, hogy a városliget ezen tündéri fényben ragyogó úgynevezett "corso" létesítése által elannyira nyert díszében, hogy ezt jövőben is fenntartani kellene" A főváros kitett magáért: irdatlan mennyiségű pénzt költött az utak kövezésére, a Városliget feldíszítésére, a Stefánia út villanyvilágítására. Felállítottak egy lakásirodát, hogy a fővárosba látogató tömegeknek szállást tudjanak biztosítani.

A főváros felszólította a rendőrfőkapitányt, hogy biztosítsa a közjárművek tisztaságát, követelje meg a hordárok tisztes öltözetét, és biztosítsa, hogy a városba érkező idegenek meg legyenek óvva a csavargók zaklatásától. A kiállítás 1885. május 2-án, Rudolf trónörökös védnökségével nyílt meg, a hivatalos katalógus szerint 270 000 m2-en, 600 kiállítóval. Olyan jelentős termékek kerültek bemutatásra, mint a Ganz-gyár híres vasúti kereke és transzformátorrendszere, Mechwart gépek, Eisele József kazánjai és a [Zenepavilon az Iparcsarnok előtt] Höcker testvérek gőzgépei. De sikert arattak az újdonságnak számító Tonet (hajlított) bútorok és az Egger Béla és Társa cég izzólámpái.
A kiállítás alatt a bemutatók mellett több nemzetközi kongresszust is tartottak. Helyet kaptak így az agrár, a bányászati, kohászati és földtani egyesületek találkozói. A kiállítás területe 8 és 23 óra között, a csarnokok 9 órától este 6-ig voltak nyitva. Dohányozni a kerthelyiségeken és a vendéglőkön kívül szigorúan tilos volt. Nagyobb kosarat, csomagot, bőröndöt a bejárati ruhatárakban le kellett adni, a kiállításon vett nagyobb tárgyakat pedig csak a számla bemutatásával lehetett kivinne a kiállítás területéről. Az akkori Műcsarnokot – ma Magyar Alkotóművészek Háza – kivéve, minden helyiségbe be lehetett lépni pálcával, ernyővel, vagy napernyővel. A kiállított tárgyakat megérinteni tilos volt, lerajzolni is csak a kiállító írásbeli s az igazgató [A régi Műcsarnok a Stefánián] által láttamozott engedély birtokában lehetett. A kiállítás rendkívül népszerű volt, nyitva tartása fél éve alatt 1 760 ezer látogatója volt.
A kiállítás épületei közül hármat nem bontottak le: az Iparcsarnokot, a Műcsarnokot és a Király pavilont. Az első kettő múzeumként funkcionált tovább, míg az Ybl által tervezett épületben Gerbeaud nyitott cukrászdát. Mivel ezek az épületek a kor fő törekvéseit illusztrálták, meghagyásuk szimbolikus értékű volt. Az Iparcsarnok a gazdasági, a Műcsarnok a kulturális felzárkózás reményét, a Király pavilon pedig a Béccsel egyenrangú uralkodói székhellyé emelkedés vágyát jelezte.

Forrás: varosliget.info

Nyomtatás