Művészetek Palotája, Budapest
Koordináló építész: Turi Zoltán
Építész tervezők: Bordás Péter, Borzák Richárd, Császár Imre, Demeter Nóra, Simon Móni, Szatmári Gábor, Valkai Csaba, V. Szabó Gyula
Iparművész: Ambus Sándor, Baróthy Anna, Dombi Lívia, Magyar Éva, Merényi Zoltán, Balogh Eleonóra, Buczkó György
Társtervezők: Stokplan, D Kettő Statikus Iroda, Duo Plan, Villes, Artec, Aft-Akusztika, Gastroplan, Gebei és Társa, Közlekedés Kft., Technoart
A Ház
A Művészetek Palotája megtervezésére a 2000-ben kiírt pályázat megnyerése után kaptunk lehetőséget. A program folyamatos alakulása után kristályosodott ki az az eredmény, ami végül megépült. Az épület hiánypótló szerepet hivatott betölteni. 100 éve nem épült Magyarországon új épületben nagyzenekari hangversenyterem és az adott kor művészetét bemutató Képzőművészeti Múzeum. Budapest olyan városépítészeti irányt jelölt ki, melyben a Ferencvárosi Duna part a közép-európai régió kulturális és turisztikai életét meghatározó városrésszé épül ki, a város új meghatározó kulturális tengelye lesz.
A Nemzeti Színház és a koncerttermet, befogadó színházat, és múzeumot magába foglaló Művészetek Palotája mellet 5000 fős kongresszusi terem és szállodák, igényes irodaházak és lakóházak elhelyezését tették lehetővé. E városrendezési koncepció a Hősök tere és ott található kulturális intézmények nagyszerű elképzeléséhez hasonlítható. Az egyes építészeti funkciók jól kiegészítik egymást, hiszen a Millenniumi városközpont rendezvényei országos jelentőségű kulturális események, melyek szorosan kapcsolódnak a nemzetközi kongresszusi turizmushoz is. A középületek egy központi térre a Gregersen köröndre szerveződnek. A Milleneumi városközpontból eddig a Nemzeti Színház a Művészetek Palotája, számos irodaház és lakóépület valósult meg.
A Művészetek Palotája a Petőfi és Lágymányosi híd közötti pesti Dunaparti teleksor déli lezárása. Főhomlokzatával nem a Dunára, hanem a központi térre néz. Kompozíciós elvünk volt, hogy a három funkcionális, önállóan működő kulturális egység sehol ne kerüljön egymás fölé illetve alá, a közönségforgalmi helyeken azonban összekapcsolódjanak.
A telekre kerülő épületegyüttes hármas, kulturális funkciót lát el. Magába foglalja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Nemzeti Filharmonikusok székhelyét, a Fesztivál Színházat, a befogadó jellegű táncszínházat, valamint a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumot. A tömb beépítésének alap rendező elve az volt, hogy a leghosszabb, a Lágymányosi híd melletti oldalra telepítettük a szervíztömböt, ami egy összefüggő kőtömeg. Ebbe ékelődik be félig a hangversenyterem és színház tömbje.
Ez a telepítés teszi lehetővé, hogy a ház a másik irányban teljes egészében feltáruljon és egy többszintes mindhárom funkciót összefogó előcsarnokkal nézzen a központi tér és a város felé. Az épületegyüttes tömegformálásánál ünnepélyes, nyugodt, az épület léptékéhez igazodó épületarányokkal komponáltunk. A nagy üvegezett, közös előcsarnok és az a fölötti zárópárkány összefogja a három, részben különböző építészeti karakterű épületet – a különállást megtartva egységes formai kialakításra törekedtünk.
A két „zenei" tömeg egy-egy szoborszerűen formált, a kő tömegekből kinyíló nézőtéri „kagyló", míg a Múzeum szögletes, vegyes szerkezetű terek együttese. A homlokzati üvegfalak szándékunk szerint fokozatosan engedik feltárulni az egyes egységek jellemző formáit. E falon átlépve válik nyilvánvalóvá a nézőtereket befogadó tömegek monumentális hatása. A tömegformálásánál különös figyelmet fordítottunk az épület „ötödik" homlokzatára, a tetőre.
Meghatározó elvünk volt az egyes kulturális funkciók téri megjelenítése, melynek eredményeképpen a Fesztivál Színház és a Hangversenyterem nézőterét a város jelentős közintézményeihez hasonlóan szépen patinázódó rézlemez fedéssel terveztük. A tetőfelületet a közönségforgalom számára is megnyitottuk, ezt az egyedi déli panorámával rendelkező teraszt egy büfé is kiszolgálja.
A díszvilágítás az esti koncert kezdetekor a házat is ünneplőruhába öltözteti, a nappali visszafogott homlokzat mögötti dinamikus tömegek ekkor kerülnek igazán előtérbe és határozzák meg az épület képét. Az előcsarnok ekkor egy külső belső térré válik, ami elősegíti az egész ház befogadó jellegét, mely elsődleges szempont egy XXI. századi kulturális intézménynél. A kultúra ma már nem egy szűk réteg magányügye, hanem mindenkinek elérhetővé kell tennünk, házainknak is ezen a szemléletváltáson kell átmenniük.
Előcsarnok
A Művészetek Palotája három kulturális intézményét, a Gregersen körönd felől kialakított impozáns előlépcsőről és a telek északnyugati részét elfoglaló múzeum szoborkertből megközelíthető közös előcsarnok fogja össze egy egységbe. A bejárati foyer fontos funkcionális szerepet lát el az érkező közönség számára mint elosztó, orientáló tér.
A ház ezen a zöld kőalapzaton áll és a történeti példákhoz hasonlóan a látogató egy alsó, alacsonyabb fogadótérbe érkezik, ami magába foglalja a büfé, pénztár, ruhatár, információs pult és egyéb kiszolgáló funkciókat, ezután széles elegáns lépcsőkön jut fel a piano nobile vezérszintjére, maga mögött hagyva a város zaját. Az előcsarnok szintekkel tagolt széles, magas terébe állnak be a nagytermek és a Múzeum rendezvénytermének látványos kő és faburkolatú tömegei.
A bonyolult épületet azzal kívántuk átláthatóvá tenni, hogy a művészet helyszínei, a fókuszpontok dinamikus faburkolatú tömegben helyezkednek el, melyek a hátsó szervíztömb kőtömegéből magukkal húzott folyosókat magába foglaló kő köpenybe burkolóznak. A mozgalmas teraszos, galériás kialakítás és az épületek belső homlokzatai összetett térélményt adnak. A Múzeum szoborkertje az üvegfalon keresztül közvetlenül kapcsolódik az előcsarnokhoz.
Az előcsarnok teljes kialakítása az alacsony, szűk és magas nagy belmagasságú terek váltakozására, dinamizmusára épül, ezek az áramló folyammá váló térsorok teszik a több ezer négyzetméteres előcsarnokot egyszerre intimmé és nagyvonalúvá, ahol a különböző események közönségei nem szeparálódnak el, találkozhatnak.
A tömb kívülről egységes tömegének fő attrakciója a teljes belmagasságban üvegfalú, szintekkel tagolt előcsarnok, mely este önálló életre kel és a ház homlokzatává válik, ezzel téve befogadóvá a házat, a külső belső tér határa ekkor elhalványul és a koncertközönség forgatag teszi élettelivé a házat kívülről is. Az előcsarnok üvegfalain keresztül minden szintről élvezhető a budai panoráma.
Mind az előcsarnokon, mind a ház teljes területén kulturális intézményhez méltóan sok ipar és képzőművésszel dolgoztunk együtt, az egyedi kilincsek, korlátok, üvegburkolatok, betétek, lámpák, bútorok, falburkolatok, valamint az igényes anyagok teszik a házat részleteiben is izgalmassá, kidolgozottá. Hiszünk abban, hogy egy összművészeti, az építészet és társművészetek által létrehozott közös alkotás, egy kortárs épület esetében is lehetséges.
