Zugligeti úti lóvasút
A Zugligeti út 64. szám alatti műemlék épület története szorosan összefügg a volt 58-as villamos vonalának történetével.
Egy kis helytörténet: a Zugliget a XII. kerület városrészei közé tartozik.
A Zugliget hajdanában Mátyás király vadászterületéhez tartozott. Akkoriban ez a gyönyörű, erdős környék tele volt vaddisznókkal, így kapta ez a vidék a jó rejtekeiről a Disznózug (Sauwinkel) nevet. Erre emlékeztet a közeli forrás máig élő elnevezése, a Disznófő. A 19. század közepén azonban - több másikkal egyetemben - Döbrentei Gábor nem békélt meg a Sauwinkel névvel, magyar elnevezést keresett a budai hegyeknek. Elhagyta a Sauwinkel első betűjét, így lett a névből Auwinkel (magyurul Ligetzug), amely Zugliget néven vonult be a köztudatba.
A XVIII. században az erdők mellett szőlők borították, és a XIX. század első harmadában jelentek meg az első nyaralók, villák, vendégfogadók. A század második felétől Pest-Buda egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A szőlők pusztulásával fokozódott a beépülés. A városrész jelentős része ma is beépítetlen kirándulóterület.
Az épület története szorosan összefügg a volt 58-as villamos vonalának történetével. A budai lóvasút építésére és működtetésére 1867. augusztus 10-én megalakult a Budai Közúti Vaspálya Társaság (BKVT, német neve Ofner Strassenbahn Gesellschaft). A Zugligeti vonalra 1867 őszén megérkezett az engedély, de az építési munkához a tél beállta előtt már nem kezdtek hozzá, így a munkálatokra csak 1868 elején került sor.
1868. június 30-án indult meg az első lóvasúti járat a Lánchídfő és Zugliget között. Ebben az időszakban épült meg a zugligeti lóvasút végállomás épülete is. Feltehetőleg a Budapest Főváros Levéltára őrzi az eredeti terveket.
Adatbázisukban szerepel egy zugligeti épület (Wartenhalle), melynek építtetője a Budai Közúti Vaspálya Társaság (BKVT, német nevén Ofner Strassenbahn Gesellschaft).
A zöldbe vágyó városiak 1896. szeptember 15-étől villamossal utazhattak Zugligetbe. Az első vonal a Laszlovszky-major (Szarvas vendéglő) után mindegy 100 méterrel, a korábbi lóvasúti végállomás épületét megkerülve fordult vissza. A villamos megindulásakor a középső része még felül fedett, oldalt nyitott utascsarnok volt. Az épület két végén lévő egyemeletes épületrész szolgált a villamosvasút üzemi épületeként, s itt működött később a posta fiókja és távírdája kora tavasztól késő őszig.
A zugligeti villamos alig négy esztendeje járt, amikor 1900. június 4-én egy baleset történt. Hatalmas tömeg tülekedett a végállomáson, hogy feljusson a már zsúfolt szerelvényre. A nagy tülekedésben az egyik utas kioldotta a villamos kézifékét, és a kocsi gurulni kezdett a lejtőn lévő végállomásról. A villamos a Virányos úti kanyar táján kisiklott, s majd egy vezetéktartó oszlopnak ütközött és felborult. A balesetben négyen meghaltak.
A történtek után alapos vizsgálat indult annak megállapítására, hogy mi okozta a tragédiát, és hogyan lehet majd megelőzni a hasonló eseteket. A vizsgálati jelentés mindenekelőtt leszögezi, hogy a baleset nem következet volna be, ha a villamos végállomása nem lejtőn lett volna.
Bizonyára ez a baleset is sürgette egy olyan új villamos végállomás építését, amely vízszintes pályán várakoztatja a kocsikat.
A villamosvasúti vállalkozás már az első esztendőktől nyereséget hozott. A nyereség újabb és újabb vonalak és szárnyvonalak építésére, illetve a meglévő villamosvonalak meghosszabbítására ösztönzött, így került sor a zugligeti villamosvonal századforduló utáni kétvágányos meghosszabbítására az ún. Városkapuig. Az új végállomás már vízszintesre lett kiépítve. A régi villamosvégállomás (egykori lóvasúti végállomás) az új meghosszabbított vonal egy köztes megállójává minősült. A meghosszabbított villamosszakaszt a nagyközönség 1903. május 1-jén vehette birtokba.
Eperjessy István Zugliget és környéke című 1906-os könyvében a következő írás található: "A Szarvas vendéglőtől délnyugat felé kanyarodik a Zugligeti út, hol a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság régi állomás épülete áll, melyben ma nyári évad idején a posta-, távírda- és telefon-hivatal van elhelyezve."
Az épület nyitott középső traktusát az 1920-as években (a fedélszéket érintetlenül hagyva) kétszintes épületté alakították át. Az 1923-as átalakítási terv szerint a Budapesti Egyesített Városi Vasutak részére személyzeti laktanyát alakítottak ki a középső szekcióban. A két végszekció terv szerinti funkciója postahivatal, illetve rendőrőrs. Az épület középső fedett, nyitott várócsarnoka helyett egy pár négyzetméteres váróhelyiség került kialakításra.
Az épület részben alápincézett, két végén földszintes, illetve magasföldszintes épületrész között, középen kétszintes épületszárnnyal összeépítve. Összességében nyújtott téglatest alaprajzú, É-i végén félköríves terasz, melyen faszerkezetű, 8 szög szerkesztésű tető van, fűrészelt, virágmintás, deszkaparapettel. A teraszra két félköríves kőtömb lépcső visz fel, melyet kovácsoltvas korlát kísér. A két végén lévő korábbi épületszárny, alul vakolatkváderezésű, a fal burkolótéglával fedett, az ablakok körül húzott vakolatkeret, és párkány, kihasasodó kovácsoltvas rács, az oromfalakon (3 oldala látható, a negyediken hozzáépült a középső szárny) igényes konzolosan előreugró fa oromdísz áttört deszka mintázattal. A tetőtérben kör alakú sugárirányban osztott ablakkal. A beépült középső nyitott fedélszék jelenleg is látható a padlástérben. Feszítőműves, faragott végű gerendás két állószékes, bakdúcos szerkezetű, a szarufák fölött nutolt deszkaborítás.
A középső kétszintes szárny már kevésbé idényes, az ablakok egyszerű vakolatkeretezésűek, a homlokzat simán vakolt. Az északi szárny alatt van a pincerész, mely a terasz alól nyílik. A földszinten 6, az emeleten 2 önkormányzati lakás található.
A zugligeti 58-as villamosvonalat a rossz műszaki állapotára való tekintettel 1977. január 17-én leállították. A villamos helyett villamospótló autóbuszokat indítottak.
Köszönjük Patak Gergely okleveles építészmérnöknek, hogy kutatást végzett a tervező megállapításához.
A kutatásom során rábukkantam két forrásra, melyek szerint a tervező: Kauser József műépítész (1848-1919), akinek több ismert alkotása közül a belváros-lipótvárosi Szent István-bazilika belső kialakítása is köthető. Bár a lóvasúti vonal 1868-ban épült, a Kauser-féle épület, mely ma is áll - habár átalakítások után (1922) - csak 1885-ben épült fel a fővárosi országos kiállítás apropójából.
1868-1885 között fa szerkezetű várópavilon állt Zugligetben, amelynek tervei a Fővárosi levéltárban itt megtalálhatók:
Budai Közúti Vaspálya Társaság Jogi iratok, tervek HU BFL XI. 1510. b 1. doboz: "A Zugligetben Hegyesi-féle telek mentében felállítandó "Váróterem" terve", Budán, 1866 évi március 17-én, aláírások: Várásely főmérnök, Makay Béla r. f. mn.
Forrás: Mihályfi József: A budapesti közúti vaspályák. Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1887. (XXI. évfolyam) 97-118. oldal és rajzi melléklet: X. tábla
A jelen: A ZDA-Zoboki Építésziroda által kiadott sajtóközlemény részletesen beszámol a felújítás körülményeiről és nehézségeiről is: "A tervezés során az épület minden meglévő szerkezeti és díszítő elemét felmérték az utolsó kis részletig, majd kivitelezési szakaszban minden darabot egyenként vizsgáltak meg. Amelyik állapota engedte, restaurálás, konzerválás után visszakerült eredeti helyére. Amelyik olyan mértékig károsodott, hogy már nem volt megmenthető, ahelyett azonos anyagból, azonos formában legyártva készült egy másolat. Az épület gyönyörűen megmunkált részeinek – kő járófelületek, a tető oromzatok gazdagon cizellált famunkái, díszesen faragott fa és kovácsoltvas korlátok – nagy része még ma is megvan, őrizve a 19. század végi kézművesipar hagyományait. A műemléki rekonstrukció alapja ezek bemutatása volt az egyes díszítőelemek felújításával."
Az iroda vezetője, Zoboki Gábor mesél az épület legkorábban átépített, de mégis leglátványosabb részéről is: az egykori középen húzódó perontér és tetőszerkezete már a húszas években "elveszett", de az utasváró rekonstrukciójában segítségükre voltak a korabeli fényképek, és más, hasonló korú és szerkezetű épületek tanulmányozása. A valaha oldalról nyitott várakozócsarnokot most hatalmas üvegfalakkal zárták le, így két legyet is ütöttek egy csapásra: egyrészt láthatóvá és átélhetővé vált az egykori szerkezet, de egy jól használható, modern belső tér is kialakult. Voltak olyan elemei is az épületnek, amelyeket teljes egészében pótolni kellett, például a kovácsoltvas korlátokat, amelyeknek néhány éve lába kelt.
