Újvárosháza, Budapest
A látványos dísztéglás, neoreneszánsz épület Steindl Imre keze nyomát viseli magán. A keretekbe foglalt terrakotta díszítések rendkívül dekoratívak. A belső térben ismétlődnek a falakon ezek a motívumok. Az öntöttvas lépcsőkorlátok, oszlopok, ívek a kor mérnöki csúcstechnológiáját idézik. Nagy ülésterme díszes kiképzésű, karzatát Lotz Károly freskói - alkotó tevékenységégének fontos állomása a reprezentatív középületek festményeinek sorában, ekkorra válik Lotz rafaelloi festészetet eszményítő művészete igazán egyénivé - díszítik (hat allegórikus kép az Igazság, a Tudomány, az Ipar, a Kereskedelem, a Művészetek, és a Közszellem). Az utcai és belső udvari homlokzatán található égetett kerámia díszítőelemeket a felkutatott eredeti mázak felhasználásával a pécsi Zsolnay-gyár gyártotta az 1984-ben kezdődött és minden részletre kiterjedő rekonstrukciós munkák során.
Előzmények A Kasselik-féle régi pesti Városházát, melyet Hild József épített át három emeletessé 1863-ban, jellegzetes tornyával együtt, 1900-ban bontották el. Bontására az Erzsébet híd építése kapcsán a teljes régi Belváros bontása, a pesti hídfő beépítésének mai formában történő átalakítása során került sor.
A klasszicista épületet már korábban részben kiváltotta a váci utcai Újvárosháza,de ennek sem méretezése, sem városszerkezeti helyzete nem alkalmas a funkció ellátására. A Főváros 1897-ben átvette a Hadügyminisztériumtól az akkor Károly laktanya épületét, azzal az elgondolással, hogy lebontják és telkére épül az új Városháza. Az 1900-as átköltözést ideiglenesnek tekintették. Az 1910-es években nagyszabású tervek készültek a tömb átvágására. A 30-as évekre nyilvánvalóvá vált az épület megtartásának realitása.
A Központi Városháza, eredetileg Invalídusok Palotája (Martinelli 1727) a barokk Pest legkiemelkedőbb épülete volt. Folyamatosan bővült, az utcai frontokon és az udvarban is. 1745-től Gránátos, majd Károly kaszárnya. A Főváros többi katonai létesítményével (pl. Citadella, Újépület stb.) együtt került polgári kezelésbe, 1894-es törvény alapján, majd a Főváros tulajdonába.
Városszerkezeti helyzete sok vitát váltott ki. Hatalmas tömbje beékelődik a Belváros szövetébe. Már József nádor által szorgalmazott Hild-féle rendezési terv is teret kívánt nyitni előtte, mely gondolat az 1940-es években is visszatért, mikorra az épület megtartása nyilvánvalóvá vált.
Korábban felmerült a Városháza Erzsébet híd és Szabadság híd közötti Duna.parti elhelyezése (1899), továbbá az Erzsébet téren, majd a Dob utca, Rumbach utca, Király utca által határolt tömbben való felépítése (1912) is.
Tervezés időszaka "Megvolt tehát Budapestnek az első főpolgármestere, a polgármestere és a tanácsa. Az új városvezetésnek egy új épület is dukált. (Volt ugyan Pest városának egy szép városházája addig is a belvárosi templom mögötti területen, ez azonban még jóval az egybeírt Budapest létrejötte előtt szűkössé vált. Már a XIX. század közepén felmerült egy új épület emelésének a gondolata.) Az elképzelést a tettek viszont nem igazán akarták követni, volt ennél fontosabb dolga is a városnak. Ilyen volt például a városi törvényszék épületének hiánya, ami sürgetőbb megoldást kívánt. Így először ennek az építésére hirdettek pályázatot. A felépítendő törvényszéket az akkori Lipót (ma Váci) utca 62-64. alatti telken jelölték ki. A pályázatra 3 mű érkezett: Szkalnitzky Antaltól egy és Steindl Imrétől kettő. Előbbi egy firenzei neoreneszánsz épülettel próbálkozott, Steindl pedig egy neogót és egy német reneszánsz tervezettel indult.
Annak ellenére, hogy az első díjat Szkalnitzkynak ítélték oda, a bíráló bizottság (aminek tagja volt Ybl Miklós is) új tervek készítését írta elő. Annál is inkább, mivel közben rájöttek, hogy a telek szűkössége csak az egyik törvényszéki osztály elhelyezésére alkalmas. Ez a kis cezúra éppen megfelelő alkalom volt Steindlnek arra, hogy feltételezhető protekcióját bedobva, abszolút nyertese legyen az ügynek. (A törvényhatósági tagok között két Steindl családnevű úr is ült, akik minden bizonnyal hozzátartozói lehettek az építésznek.) Szkalnitzky, esélytelenségét látva, vissza is lépett, s így az 1869. áprilisi határidőig már Steindl Imre csak egyedül küldte el tervrajzait. Ő ezúttal is két változattal pályázott, ezen belül is egyik tervéhez két homlokzati variánst is készített. Mindegyik neoreneszánsz stílusú volt. A történetben újabb fordulat akkor következett, amikor a kormány hozott egy olyan döntést, hogy a törvényszékeket kivonja a városi közigazgatás jogköréből. Így Pest városának a továbbiakban nem volt szükséges a törvényszék megépítése sem. Mivel a telek is és a tervek is már megvoltak, a városi közgyűlés elhatározta, hogy az építkezést mégis lefolytatják, és az új épületben a városi hivatalokat fogják elhelyezni.
1870. áprilisában kezdődött az akkori Lipót utca 62-64. alatti ún. Sörkaszárnya bontása. Ez alatt az idő alatt Steindlnek a végleges terveket kellett kidolgoznia. Ahhoz képest, hogy csak apróbb módosításokat kértek tőle, ő az egész épületet alapvetően áttervezte. Ekkor találta ki az ötkarú díszlépcsőt, és lényegében egy monumentális középület tervét készítette el. Mivel a tervező ekkor már visszavonhatatlanul magáénak érezte a megbízatást - a közgyűléssel való egyeztetés nélkül - az egész külső homlokzatot neogót stílben tervezte át. (Ez számára igen kedves volt, viszont a korabeli magyar hivatalos közvélemény elutasító volt a gótikával szemben.) Az építkezés 1870. június 1-én megindult. A bizottság csak ez év őszén vette górcső alá a terveket, s ekkor derült ki a turpisság. Szeptember 21-én az építkezést leállították, Steindlt pedig kötelezték egy, a magyar közízlésnek jobban megfelelő reneszánsz, valamint az olcsóbb kivitelezés érdekében egy egyszerűbb homlokzat kidolgozására. Az ekkor elkészült terveknek lehetünk ma is csodálói.
1872. júliusában már bokrétaünnepélyt is tartottak, 1873. augusztusára pedig néhány hivatal már be is költözött az új épületbe. A közgyűlési terem csak 1875-re készült el. (Így az lemaradt az első főpolgármester választás ünnepélyes pillanatáról, amire a Vigadóban került sor.) Az első városi közgyűlést a díszes neoreneszánsz teremben 1875. március 24-én tartották.
Bár az utca szűkössége nem igazán tette akkor sem, és ma sem lehetővé, hogy teljesen rálássunk a homlokzatra, de így is észrevehetően új színfolt volt az új városháza épülete Budapest épületei között. Ez volt az egyik legelső nyerstégla homlokzatú épület, és szintén újszerűek voltak a kerámiadíszek is. A kapualjak dekorációja pedig az Országház közlekedőtereinek díszítését előlegezte. Steindl makacssága örök nyomot hagyott az épületen. Ha figyelmesen megnézzük, a 3. emeleti ablaknyílások alig észrevehetően ugyan, de nem félköríves záródásúak, mint a többi ablak. Ezek egy picit csúcsíves formájúak. Ugyanilyen csúcsos kialakításúak a belső udvarok ablakai is - a tervező így próbálta mégis becsempészni a gótikát Budapest akkori főutcájára. A városháza legeredetibb, és Európa-szerte párját ritkító alkotása a díszlépcsőház. A szabadon álló, öntöttvas szerkezetű építmény egyértelműen gótikus formavilágú.
Az eredeti elképzelés szerint a városháza előtti beépített területet elbontották volna, hogy az épületre jó rálátást biztosító park létesüljön."
Forrás: mienkahaz.blog.hu
