Oszvald-ház, Budapest

Iroda, Feszl Frigyes, Gerster Károly, Kauser Lipót

Oszvald-ház, Budapest

Tervező:
Feszl Frigyes, Gerster Károly, Kauser Lipót
Helye:
1051 Budapest, Nádor utca 22.
Építés éve:
1848
Fényképek:
elinor04, ajbh.hu, attila98

 

Megépül az Oszvald-ház: 1846-1864 Feszl Frigyes (1821-1884) munkásságának első tíz évéből a legfontosabb alkotás a mai napig szinte csorbítatlanul ép Oszvald-ház. A háromemeletes épület 1846 júliusától 1848 szeptemberéig épült az Oszvald testvérek (Antal és József nürnbergi-nagykereskedők, pesti polgárok) számára. Kivitelezője Zofahl Lőrinc építőmester volt. A Sarkady-féle "Hajnal" naptár már 1863-ban Feszl Frigyes alkotásának nevezi az épületet, és a szakirodalom nagyobb része mai napig is így tartja számon, ennek ellenére műemléktáblája 1955-től Zofahl Lőrinc műveként hirdette. A tévedés közvetlen forrása az úgynevezett kistopográfia, melynek mindkét kiadása (1951, 1961) az engedélyezési tervet aláíró Zofahl Lőrincnek tulajdonítja az épület tervezését. Az 1971-ben, Dr. Komárik Dénes által felkutatott iratokból azonban egyértelműen megállapítható, hogy Zofahl csupán kivitelező-vállalkozója volt az építkezésnek, a tervezést a Feszl-Gerster-Kauser társulás végezte. Dr. Komárik Dénes 1971-ben készített tudományos dokumentációjában javasolta a hibás műemléktábla cseréjét, amely meg is történt és a ház falán lévő új emléktáblán ma már helyesen szerepel a tervező megnevezése: "Műemlék, épült 1846/48 Feszl Frigyes tervei szerint".

Szállodává alakítás - Hotel Frohner: 1864-1891 1863. november 5-én az Oszvald testvérek szerződést kötöttek Frohner János vendéglőssel és feleségével, Wimmer Karolinával, hogy teljes házukat 12 évre évi 15 250 forint bérleti díj ellenében szálloda céljára bérbe adják neki 1864. április 24. és 1876. április 24. között. A szállodává alakítás tervét az Oszvald testvérek, mint tulajdonosok 1864. február 10- én nyújtották be a tanácsnak. A belső átalakítások tervét Gerster Károly és Frey Lajos készítette. A szálloda 1864. október 1-jén nyílt meg és Hotel Frohner, majd Hotel Continental néven Pest egyik legnagyobb szállodája volt. A hotel 100 szobával, valamint szalonnal is rendelkezett. Ahogyan azt a tulajdonos Frohner János büszkén jelentette, a szálloda tartozékai voltak a következők is: "vízvezeték, hideg-meleg fürdő tussal és új szisztémájú Zimmer telegráf". A konyha kitűnő lehetett, mert a nagy ínyenc hírében álló Kemény Zsigmond is ide járt ebédelni Szentiványi Károllyal, a képviselőház elnökével. Frohner minden alkalommal üdvözölte a nagy írót és megnyugtatta, hogy az osztriga frissen érkezett a konyhára.
A szálló tágas kávéházának egy hangulatos szalonrészét "Frohner páholynak" nevezte el törzsközönsége, amelynek tagjai eleinte csak a volt Német Színházba vendégszereplésre jött bécsi színészek, majd a kedvükért ideszokott magyar kollégák – mint például Újházy Ede, Vízváry Gyula, Halmi Ferenc – voltak.
1867. augusztus 5-én megindult A Honvéd című hetilap. Az első magyar katonai hetilap alcímet viselő újságot gróf Bethlen Olivér honvéd alezredes szerkesztette, munkáját Mikár Zsigmond és Halász Károly honvéd hadnagy segítették. A szerkesztőség kezdetben a Frohner szálló második emeletén működött. A folyamatos oldalszámozású, hetente nyolc nyomtatott lapon megjelenő újság ára előfizetőknek a megjelenés évében 2 forint 50 krajcár, a továbbiakban éves díja 6 forint volt, míg egy példány 15 krajcárba került.

Hotel Continental: 1891-1917 Frohner János Bécsben kibérelte a würthenbergi herceg palotáját és azt Hotel Imperiál néven szállodává alakíttatta át. 1883-ban Holzwart György lett a Frohner szálloda tulajdonosa, aki egy ideig meghagyta korábbi elnevezését, 1891-ben viszont Hotel Continental-ra változtatta. Két évvel később Holzwarth a háztulajdonos "Pannonia Viszontbiztosító Intézettel" együtt tiltakozott az ellen, hogy a szálló előtt vezessék el a villamosvonalat. A Hotel Continental az előkelő kereskedővilág megszokott szállóhelye volt. Kávéházának legrégibb törzsvendégei közé tartozott Beöthy Zsolt professzor is, kinek törzsasztalára mindig vigyázott a tulajdonos.
Az irodalom sem kerülte el a hotelt. Évtizedekig az első emeleti különteremben tartotta közgyűlési bankettjeit a Petőfi Társaság Jókai Mór, majd később Herczeg Ferenc elnökletével. 1903-ban itt találkozott Ady és Léda szerelmük kezdetekor. 1907-ben és 1908-ban több alkalommal itt, alighanem a szálló kávézójában találkozott Osvát Ernő és Fenyő Miksa (néha talán Hatvany Lajos is), hogy megalapítsák a később legendás hírű Nyugatot. A Continental Kávéház volt a "Borsszem Jankó" politikai élclap első szerkesztőségének is a törzshelye. (Ágai Adolf, Ambrus Zoltán, Hevesi András, Kozma Andor) 1900-ban már Weisz Gyula vette át a szállodát, de 1917-ben a régi hotelből – miként az első világháború táján annyi más társából – banképület lett.

Hotelből bank - Országos Központi Hitelszövetkezet: 1917-1949 Az Országos Központi Hitelszövetkezet 1917-ben költözött az épületbe. Erről tanúskodik a lépcsőház első emeletén elhelyezett nagyméretű márványtábla, amely az I. világháborúban elesett munkatársak emlékére áll ott 1921 óta. Megoldást keresve az 1840-es évek közepén Európában pusztító éhínség okozta társadalmi és gazdasági problémákra, a fejlődés útját sokan az önsegélyezésen alapuló összefogásban keresték. Ez a gondolat hívta életre a szövetkezeteket. A takarék- és hitelszövetkezeti mozgalom Németországból indult el, melynek eszméje igen hamar eljutott Magyarországra.
A Pest megyében indult hitelszövetkezeti mozgalom sikerre vitele Gróf Károlyi Sándor földbirtokos nevéhez fűződik. Az ő elnökletével 1886-ban megalapították a Pestvármegyei Hitelszövetkezetet, melyet 1894-ben országos központtá fejlesztettek Hazai Szövetkezetek Központi Hitelintézete néven. 1898-ban önálló törvényt hoztak a gazdasági és ipari szövetkezetekről. A törvény alapján megalapították az Országos Központi Hitelszövetkezetet. A hitelszövetkezetek alacsonyabb hitelkamatokat alkalmaztak az egyéb hitelintézetekkel szemben, s ezáltal jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a falvakból kiszorult a hiteluzsora és országosan mérséklődtek a hitelkamatok. A hitelfolyósítás mellett feladatává tették a kulákadósságok behajtását, valamint a földműves-szövetkezetek, egyéni gazdák hitel- és pénzgazdálkodásának ellenőrzését. A számadatok szerint a hitelszövetkezetek rohamosan elszaporodtak, és igen jelentős szerepet játszottak a falu gazdasági felemelkedésében. 1908-ra 2096 hitelszövetkezet működött Magyarországon. Az Országos Központi Hitelszövetkezet 1952-ben megszűnt.

AGRIMPEX: 1949-1993 Az AGRIMPEX Mezőgazdasági Külkereskedelmi Vállalat, amely 1948-ban az elsők között megalakult állami külkereskedelmi vállalat volt (alapítás: 1948. szeptember 16.), 1949-ben a volt kereskedelmi Bank Roosevelt téri székházából beköltözött az akkori Münnich Ferenc (ma Nádor) utca 22. számú épületbe. A vállalat kizárólag mezőgazdasági termékek külkereskedelmével foglalkozott. Eredetileg az Agrimpex elfoglalta mind a három emeletet, később a harmadik emeletre költözött a MERT Minőségellenőrző Külkereskedelmi Vállalat. A továbbiakban az Agrimpex az épület I. és II. emeletét bérelte. A bérleti jogot az ÁPV Rt. az 1990-es évek elején visszavette. Az Agrimpex megszerezte és használta az épület Széchenyi utcai oldalához csatlakozó háztömb első emeletét is, ami azóta az irodaház összefüggő részét képezi. Az épületnek egy főlépcsője van, ahol lift üzemel, továbbá két melléklépcső segíti a közlekedést, a lépcsőket kovácsoltvas korlátok díszítik. Az belső ablakok négy fallal határolt udvarra néznek, mely üvegtetővel van lefedve. Kezdetben ez volt az Agrimpex kultúrterme. Évtizedekkel ezelőtt ezt a fedett udvart - a pince nagy részével együtt - megszerezte a Pártközpont. Élelmiszerraktárként hasznosították, melynek kocsibehajtója a Széchenyi utcából nyílt. 1986-ban sor került a külső tatarozásra, restaurálásra a régi stílusban, a Műemléki Felügyelőség tervei alapján. Két helyen új ablakokat kellett vágni és beépíteni, hogy a kialakítás az eredeti stílusnak megfeleljen. Amikor a kapualjat festeni akarták, kiderült, hogy a régi festék alatt freskó rejtőzik. Ezt helyreállították, de a falfestmény sajnos csak hiányos állapotban maradt ránk ezért a hézagokat drappszínűre festették le. Az irodahelyiségeket és folyosókat számtalanszor átalakították és átfestették az idők folyamán.
Az Agrimpex beköltözésekor az első emeleten a lépcsőházzal szemben - még a szálloda idejéből - hatalmas terem nyílt, amelyhez a nagy erkély tartozott. Ennek a teremnek a mennyezet alatti részén a falon látható három Lotz Károly festmény. A termet annak idején külföldi vendégek fogadására használták. Később ezt a termet falakkal és ajtókkal több szobára osztották, így Lotz Károly festményei több szobában voltak elszórva, meglehetősen rossz állapotban. A könyvelés, az Államközi Osztály és a vezérigazgató-helyettes szobái voltak ezek a helyiségek, amelyeket a nagyteremből leválasztottak. Az Agrimpex vezérigazgatójának első emeleti szobája - mely jelenleg Prof. Dr. Szabó Máté biztos úr irodája - egy sarokszoba, eredetileg a szálloda legelőkelőbb appartement-ja volt. Ebbe a szobába vágtak új ablakot az 1986-os felújítás során.
A folyosókon lévő üres területeken a vállalat alakulása után ping-pong asztalok voltak felállítva a dolgozók részére. Mára ezeket a részeket irodahelyiségekké alakították át. A folyosó kihasználatlan részeiből az első emeleten tárgyalókat, a második emeleten pedig büfét alakítottak ki.

Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. 1993-2006 A bank az épület III. és IV. emeletének volt bérlője 1993-tól 2006-ig. Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. a MERTCONTROL Rt-től átvette a Nádor u. 22. III. emeleti területeit (1009 m2) és a pincéből 194 m2-t. Erre a területre az V. kerületi Ingatlankezelő Vállalattal kötött bérleti szerződést, mely 1993. február 1-jén lépett hatályba. A bank ezeket a helyiségeket oktatási feladatokra, illetve központi szervezeti egységek elhelyezésére használta. Az 1194 m2 alapterületű 4. emelet (tetőtér) bérleti jogát a bank a LIBRI Kft-től vette át, az V. kerületi Ingatlankezelő Vállalattal kötött bérleti szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba. 2003 júniusában a bank szervezeti egységei átköltöztek a pénzintézet Babér utcai új irodaépületébe, majd ezt követően a bankcsoporthoz tartozó OTP Magánnyugdíjpénztár és az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. használatában volt az ingatlan, gyakorlatilag a bérleti jogviszony megszűnéséig, 2006. március 31-ig.

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (korábbi Országgyűlési Biztosok Hivatala) 2001-től Az Országgyűlés 1995-ben választotta meg az első biztosokat (ombudsmanokat): az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát, valamint az adatvédelmi országgyűlési biztost, 2008-ban pedig a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala korábbi ideiglenes elhelyezése után 2001-ben kapott végleges otthont a Nádor utca 22. szám alatti épületben. A ház felújítását a Ferdinánd és Ferdinánd Építésziroda Kft. végezte 2001-2002-ben. 2012. január 1-jétől a hivatal Alapvető Jogok Biztosának Hivatalaként működik. Az alapvető jogok biztosának munkáját a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztos helyettes, valamint a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos helyettes segíti. A hivatal működésénél fogva három zónára osztható. Az első a nyilvánosság számára nyitott terület, a földszinti közösségi terek füzére: díszkapualj, könyvtár, földszinti rendezvényterem és díszudvar. A második a félig nyilvános terület az első emelet utcai frontján található recepciós díszelőtér, a díszterem és a vezetői szobák, ahová meghívott vendégek is bejuthatnak. A harmadik zóna a hivatal hátországát biztosító irodák és kiszolgáló területek összessége.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 2012-ben
A könyvtár Kialakítása majdnem egybeesik a Hivatal alapításával. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala 1995-ben alakult meg és költözött be a Tüköry u. 3. szám (Budapest, V. kerület) alatt lévő épületbe, akkor még könyvtárhelyiség nélkül. 1996 februárjában úgy döntöttek az akkori vezetők, hogy szükség van egy, a hivatalt és a munkatársak munkáját segítő, belső könyvtárra. A könyvtár elsődleges célja a mindenkori ombudsmanok és a hivatalban dolgozók munkájának segítése. Ebből kifolyólag nem nyilvános könyvtárként végzi tevékenységét, hanem belső szervezeti egységként lát el feladatokat, így a gyűjtemény külsős személyek számára látogatható, kutatható, de nem kölcsönözhető. Történelmi érdekessége, hogy a Nádor utcai épületen belül az egykori Hotel Continental éttermében kapott helyet. A restaurált díszkapualjból közvetlenül megközelíthető a Nádor utca földszintjén kialakított könyvtár olvasóteremmel és egy belső szabadpolcos tároló résszel, melyet könyvtárvezetői iroda egészít ki. Domináns anyaga a cseresznyefurnéros bútorlap, melyből polc- és falburkolati rendszer, valamint az olvasótermi asztalok is készültek.
Földszinti rendezvényterem A földszinti rendezvényterem – mely a XIX. században kávézóként funkcionált - a díszkapualj könyvtárral szemközti oldalán találhatók. A portásfülke falait is beleértve sok üveget használt az építőiroda, ami azt eredményezte, hogy a könyvtár végéből a felsorolt tereken keresztül ellátni a rendezvényteremig, vagyis a teljes Nádor utcai földszint vizuálisan együttesen érzékelhető térsorozatot alkot. A terem jelenleg kiállítások helyszínéül is szolgál.
A díszudvar A régi, nem eredetileg épült, rossz minőségű kéthéjú acél tartószerkezetű üvegtetőt az építésziroda a 2001-2002-es felújítás során elbontotta. Az új egyhéjú üvegtető sokkal könnyebb és anyagtalanabb, mint a régi. Ezért a tetőt a korábban legdíszesebben épített földszint feletti párkány helyett egy szinttel feljebb, a sík architektúrájú homlokzati mező magasságában függesztették be az udvar fölé, hogy az alsó párkány helyreállítható lehessen.
Lotz Károly freskók a Díszteremben A hivatal Lotz termében (Díszterem) található három, 170x82 cm méretű Lotz olaj- vászonfestmény, melyeket 2003-ban újított fel Czifra Mónika restaurátor. A supraport (ajtó feletti) festmények mitologikus jeleneteket - Jupiter, Vénusz, Minerva alakjait ábrázolják.

Forrás: ajbh.hu

Nyomtatás