Solymosy-Gyürky-kastély, Szőny
Telnek a napok, az évek és kiderül, hogy gróf Zichy János György természetes fia, a Zichy családban alig megtűrt ifjú eltékozolta vagyona nagy részét, váltóbotrányairól még Krúdy is említést tett az Őszi utazások a vörös postakocsin című művében. A fiatal ara hozománya sem volt elég ahhoz, hogy megtartsák a szőnyi uradalmat. De később az asszonynak pénz kellett, hát eladta a halál súlyával is megterhelt birtokot egy feltörekvő és szorgalmas üzletembernek, báró loósi és egervári Solymosy Lászlónak. A Solymosy család német, hesseni származású, Győrben letelepedett izraelita vallású família volt. László az Eszterházy birtokok jószágkormányzója lett. 1869-ben a Viczay Héderektől megvette a nagylózsi uradalmat, majd a Széchényiektől az egervári kastélyt, 1891-ben pedig bárói rangot szerzett. 1892-ben a szőnyi uradalmat hozományként adta a leányának, Solymosy Irma Olgának, aki 1893-ban ment férjhez gróf Gyürky Viktorhoz. Ekkor még csak egy kisebb kúria állt a településen, ahol gondos gazdálkodás folyt. A család szőnyi birtoka, ugyan 7200 hold volt, kezdetben mégsem bírt hangsúlyos szereppel. Csak az édesapa halála után, 1906 körül tartózkodtak itt néha-néha, ideiglenesen. Két gyermekük született, közülük a kisebb, Aladár 1899-ben. Nem sokkal ezután az érdekházasság befejeződött, Gyürky Viktor gróf már nem szerepelt a család életében.
A nagybirtokos asszony egyedül maradt egy virágzó gazdasággal. Talán azért, hogy bizonyítsa erejét és igazolja nemesi voltát, talán csak, hogy a meseszép, álmában már többször megjelenő vágyott kastélyát megépítse, vagy igazi rangot adjon szőnyi uradalomnak 1909-ben megszületett a terv: egy hatalmas, reprezentatív kastélyt épít fel a barokk kori uradalom közelében.
1911-ben felkereste a megrendelők körében ekkor igen divatos, a historizáló stílust képviselő híres bécsi irodát, a Fellner és Helmer építésztervezőket. A grófnő többször járt Bécsben, és valószínűleg felkereste a csehországi fürdőket is, ahol megismerkedhetett a zseniális építészek munkáival. Az építészpáros főleg a színházaikról volt ismert, több mint 48 általuk tervezett teátrum épült az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig.
A bécsi iroda által magánmegrendelésre tervezett vidéki kastélyok közül az eddigi ismeretek szerint Magyarországon egyedülinek számított az építés idején – és számít ma is – a szőnyi rezidencia, amelynek felszereltsége párját ritkítóan modern volt. Építésekor telefonnal, villanyvilágítással, víz- és szennyvízvezetékkel, angol aknával, valamint központi fűtéssel látták el. A kastély egykori dolgozóinak elmondása és feljegyzései szerint 65 helyiség volt az épületben. A szájhagyomány szerint a hatalmas tetőgerendákat több szekér összefűzésével hetek alatt szállították ide a Délvidékről. A rezidencia U alaprajzú, a sarkokon pavilonos kialakítású, magasföldszintes, manzárdtetős. Az indadíszes, finoman cizellált kovácsoltvas kapu minden részlete barokk hagyományokat követ. A főhomlokzat közepét törtívű orommező zárja le, benne két oroszlán által tartott füzérrel körbevett kettős családi címer található. A pajzsok alatt az építés dátuma (MCMXIII), felette a kilencágú, grófi korona látható. Az épület talán legszebb része a kerti homlokzat félkörívesen kilépő középrizalitja, benne a kastély legépebben megmaradt helyisége, a patinás díszterem. A még ma is élő cselédek elmondása alapján a reprezentatív termek, az egykori bálterem, a grófi család lakosztályai a magasföldszinten kaptak helyet. A manzárdszinten voltak a vendégszobák és a cselédség szobái. A szobák berendezési tárgyairól a grófnő hagyatékából szerezhetünk ismereteket. Minden szobában kristálycsillár világította meg a bennük elhelyezett antik bútorokat. Sajnos ezekből mára semmi sem maradt meg, mert az államosításkor a kastélyt "megdézsmálták".
A rezidencia parkja ma tájvédelmi terület. A kastély előtti kert kialakítása az építés idejéből származik, de elszórtan még korábbi ültetésű fákat is lehet találni. Olyan ritkaságokkal találkozhatunk, mint kocsányos tölgy, tornyos tölgy, páfrányfenyők és húsos virágú bokrétafák. A park talán legszebb építménye a főút mellett álló barokk Szentháromság-szobor 1764-ből. 1913-ban a rezidencia már állt, és a kezdődő báli szezonban népszerű helye lett az előkelőségeknek. A cselédek beszámolói szerint nagyon sok uraság, főúr fordult meg a kastélyban, jöttek vendégek Bécsből is. A grófkisasszonynak, Alice-nak is sikerült megfelelő férjet találni, gróf Montecuccoli Alfonz Rajmund Mihály személyében, akivel 1919-ben Szőnyben házasodott össze.
A grófnő gyakran kikocsikázott a faluba, ahol többször adományokat osztott a rászorulóknak. Az első világháborúban kedvezményesen adott el húst a községnek, de szinte évente perbe is keveredett a falu lakóival, többnyire jogtalan birtokhasználatokért pereskedett. 1917-ben lemondott a vásártartási jogáról, de a vásárteret nem adta el a községnek. 1920-ban a főutcán kivágatott 14 darab akácfát, ekkor a falu nagyon megharagudott rá. Élvezte a Duna hűs fuvallatát. Nyaranta két hetet a folyó ezen szakaszán kialakult szigeten piknikezett, ekkor az egész cselédségnek is kinn kellett laknia és kiszolgálni a pihenésre vágyó asszonyt.
A parkban legalább öt kutya csaholt, köztük pulik és vizslák. A park végén krikett pályát alakítottak ki, ahol gyakran játszottak a grófi gyerekek. A szájhagyomány szerint a falu gyerekei gyakran másztak be a parkba, hogy megcsodálják a különleges úri játékokat: a messzi földről származó indiánsátort, a pedál nélküli biciklit. Nagyon sok falusi fiú álmaiban pedig a gyönyörű Alice jelent meg tündérként, hiszen finom vonásai, ruházata mindenkit elkápráztatott, amikor lovászával kilovagolt a faluba. A grófnő 1942-ben elhunyt, a kastély élete a második világháború idején megváltozott. Az örökösök, a gyermekek ritkán jöttek át a régi kastélyba, a birtok zsugorodott. Az egyetlen fiú utód pedig a háború utolsó napján esett el a szőnyi határban. 1945-ben a kastélyt kifosztották, az épületbe az orosz katonák költöztek be. Ekkor került két, máig is látható lyuk a bálterem velencei üvegébe, amelyet a szóbeszéd szerint egy orosz katona szórakozásból lőtt bele. Ám az is elképzelhető, hogy csak akkor került oda, amikor 1946-ban elindult a helyi közösség kezdeményezésére a közkórház kialakítása, és függönykarnisnak kellett a felfüggesztéshez. A kastély azóta is egészségügyi épület (Selye János Kórház), kisebb-nagyobb belső és külső átalakításoknak lett ugyan áldozata, ám eredetiségét nem vesztette el.
Forrás: Herczeg Renáta
